Balmazújvárosban folytatja Harsányi

Kétéves szerződést írt alá a labdarúgó NBI újoncával, a balmazújvárosi együttessel Harsányi Zoltán.

Kétéves szerződést írt alá a labdarúgó NBI újoncával, a balmazújvárosi együttessel Harsányi Zoltán. A dunaszerdahelyi születésű támadó két év után tér vissza a legfelsőbb osztályba.

Harsányi legutóbb a másodosztályú Nyíregyháza együttesében futballozott, onnan július elején szabad játékosként távozott. „Volt egy izomsérülésem, ami nagyon nehezen gyógyult, de ezt a klubomnál nem akarták megérteni, ezért nem is hosszabbították meg a szerződésemet. Keserű szájízzel jöttem el Nyíregyházáról, de ez már mögöttem van” – mondta lapunknak a 30 éves csatár.

A balmazújvárosi szerződéskötés nagyon gyorsan zajlott, Harsányi kétszer találkozott Tiba István klubelnökkel, akivel gyorsan egy hullámhosszra kerültek. Az újonc jelenleg a 11. helyen áll a 12 csapatos bajnokságban, a cél így egyértelműen a bentmaradás. „Könnyen egymásra találtunk a balmazújvárosiakkal, mert közösek az érdekeink, az övék az, hogy az NBI-ben maradjanak, az enyém pedig az, hogy visszakerüljek az NBI-be” – mondta Harsányi, aki korábban Mezőkövesden, a Puskás Akadémiában, Pécsett, Myjaván, a DAC-ban, Szencen és a Boltonban is játszott.

„Az NBI-ben gyorsabb a játék, mint a másodosztályban, de az én erősségem éppen a gyorsaságom, ezért remélem, hamar alkalmazkodom, és nem fog látszódni rajtam a kihagyás” – bizakodott Harsányi.

Új állomáshelyén egyelőre csak a klubelnökkel találkozott, a csapat január 8-án kezdi meg a felkészülést, akkor ismerkedhet meg új játékostársaival. „Balmazújvárosban ellenfélként már játszottam, és emlékszem, milyen lelkes, kitartó szurkolótáboruk van. Sigér Dávid csapatkapitánnyal pedig együtt játszottam Mezőkövesden, egymás mellett ültünk az öltözőben, úgyhogy nem teljesen ismeretlen környezetbe érkezem” – tette hozzá a csatár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?