Bajnokok Ligája - Klopp: a visszavágó előtt lehetetlennek tűnt a továbbjutás

Jürgen Klopp
Liverpool |

Jürgen Klopp, a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőbe jutott Liverpool vezetőedzője a Barcelona keddi búcsúztatását követően elárulta, hogy az első mérkőzést követően még ő is lehetetlennek tartotta a továbbjutást.

 

Klopp a 4-0-ra megnyert hazai visszavágó után kiemelte: a Barcelona legyőzése a futballvilág egyik legnehezebb feladata. A 3-0-ra elveszített első mérkőzést követően nekik mégis úgy kellett nyerniük négy góllal, hogy közben ne kapjanak egyet sem, amitől még nehezebbé vált volna a dolguk.

"Őszinte leszek, nem gondoltunk arra, hogy erre képesek vagyunk" - mondta a német szakvezető, aki azt is elárulta, hogyan tudta mégis motiválni játékosait. "Azt mondtam nekik, szerintem lehetetlen továbbjutnunk, de azért van esélyünk. És mi hittünk ebben az esélyben" - mondta Klopp. Hozzátette: szerettek volna klubtörténelmet írni, és nem azért, mert a Liverpoolnak ne lenne fényes öröksége, hanem azért, hogy új fejezetet írjanak hozzá. "Ha szavakkal kellene jellemeznem ezt a klubot, akkor a nagy szív jut eszembe először, ezt az estét illetően pedig nyilvánvalóan úgy mentünk, mint az őrültek" - hangsúlyozta.

Az angol gárda taktikájával kapcsolatban elmondta: megpróbáltak a barcelonai játékukra alapozni, az ott jól működő dolgokat beépíteni a liverpooli összecsapásba.

"Lépésről lépésre próbáltuk megnyerni a mérkőzést, és a labdával mindenáron a támadásra, illetve azok befejezésre törekedtünk, labda nélkül pedig azonnal igyekeztünk azt visszaszerezni" - közölte Klopp, aki szerint ettől vált igazán különlegessé a játékuk kedd este, és így "nagyon nehéz" volt játszani ellenük.

Ernesto Valverde, a Barcelona edzője kiemelte: ilyen összeomlást követően "borzasztó" napok elé néznek.

"A második félidőben a hazaiak két gyors gólja a feje tetejére állította a dolgokat" - utalt a tréner az angolok cserejátékosa, Georginio Wijnaldum 54. és 56. percben szerzett góljára. Hozzátette: nem sikerült helyzeteket kidolgozniuk, miközben ellenfelük átgázolt rajtuk. "Ez szörnyű eredmény a szurkolóinknak és nekünk is" - emelte ki Valverde.

A katalán együttes tavaly a BL-negyeddöntőben búcsúzott úgy az AS Romával szemben, hogy az első, hazai felvonást három góllal nyerte meg (4-1).   

Kapcsolódó cikkünk

Luis Suárez, a Liverpool volt, a Barcelona jelenlegi támadója szerint az ellenfél negyedik gólja előtt úgy viselkedtek, mint az "iskolás fiúk", és el kell fogadniuk az ezért kapott kemény kritikákat.

"Nagyon szomorúak vagyunk, borzasztóan fáj a kiesés" - nyilatkozta az uruguayi játékos. Hozzátette: tavaly és idén is ugyanazokat a hibákat követték el a BL-ben, ezért "alapos önkritikát" kell gyakorolniuk, majd elgondolkodniuk a történteken.

"A korai góllal elérték, amit akartak, hogy végig higgyenek a továbbjutásban" - mondta Suárez, aki ugyanakkor levette Valverdéről a felelősséget.

"Mi voltunk a pályán. Az edző az első mérkőzés taktikáját kérte tőlünk, nekünk kell bocsánatot kérünk a hozzáállásunkért és azokért a dolgokért, amit mindenki láthatott" - emelte ki Suárez.

A sportág legrangosabb kupasorozatának történetében előzőleg csak kétszer fordult elő, hogy egy csapat úgy jut tovább az elődöntőből, hogy annak első felvonásán háromgólos vereséget szenvedett. Az 1970/71-es kiírásban a Puskás Ferenc vezette Panathinaikosz, az 1985/86-os idényben pedig a Barcelona mutatta be ezt a bravúrt, bár a döntőben aztán mindkét együttes alulmaradt. Mivel mindkettő még a Bajnokcsapatok Európa Kupájában történt, a BL-ben a Liverpool lett az első.

A Barcelona búcsújával az is biztossá vált, hogy 2011 óta először nem lesz egyetlen német játékos sem a BL-döntőben - igaz, a kispadon Klopp révén azért képviseltetik magukat a németek.

A Liverpool június elsején a madridi döntőben az Ajaxszal vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik. Utóbbi párharc szerda (ma) esti amszterdami visszavágóját a holland csapat 1-0-s idegenbeli sikerének köszönhetően előnnyel várja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?