Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel, hosszabbításban búcsúzott a címvédő Liverpool

Jürgen Klopp

A címvédő Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután idegenbeli 1-0-s vereségét követően hazai pályán hosszabbítás után 3-2-re kikapott az Atlético Madridtól.

A kapu előtt és mezőnyben is domináló Mersey-parti együttes Wijnaldum fejesével a szünetre ledolgozta első meccsen összeszedett hátrányát, és bár a második félidőben a szakadó esőben felsőlécig jutott, nem tudta újabb gólra váltani fölényét. Sőt, a hajrában Saúl bevette a hazaiak kapuját, ám a találatot les miatt nem adták meg.

Következett a hosszabbítás, amelyben Firmino előbb kapufára fejelte a labdát, majd a kipattanót értékesítette. Alig három perc elteltével a Liverpool kapusa, Adrián passzolt rossz helyre, a játékszer Llorentéhez került, aki 18 méterről a hosszú alsóba tekert. A spanyol középpályás a hosszabbítás első félidejének ráadásában ismét villant, a végeredményt a csereként beállt Morata állította be egy kontra végén.

A Vörösök Jürgen Klopp irányítása alatt először vesztettek oda-visszavágós párharcot, az európai kupaporondon legutóbb az Európa-liga 2014/15-ös kiírásában a legjobb 32 között a Besiktas ellenében 11-esekkel búcsúzott a gárda ebben a "műfajban". Véget ért egyúttal a Liverpool több mint öt és fél évig tartó veretlensége az Anfield Roadon a nemzetközi kupákban, ezalatt 25 mérkőzésen 18 győzelem mellett 7 döntetlen volt a mérlege.

    Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
FC Liverpool (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 2-3 (1-0, 1-0, 2-2)
-----------------------------------------------------------------
gól: Wijnaldum (43.), Firmino (94.), illetve Llorente (97., 105+1.), Morata (121.)
    Továbbjutott: az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

    korábban:
Paris Saint-Germain (francia) - Borussia Dortmund (német) 2-0 (2-0)
------------------------------------------------------------------
gól: Neymar (28.), Bernat (45+1.)
kiállítva: Can (89.)
    Továbbjutott: a PSG, 3-2-es összesítéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?