Baghdatis bravúrja

Pozsony. Meglepetésre a ciprusi Marcos Baghdatis nyerte a pozsonyi Tatra banka Open-döntőjét. A fiatal teniszező mindkét játszmában rövidítés után győzte le a szlovákok legjobbját, Dominik Hrbatýt.

A ciprusi Bagdhatis a döntőben két játszmában legyőzte az esáélyes HrbatýtTASR-felvételAz már a szombati elődöntők előtt világos volt, egy szlovák résztvevője biztosan lesz a finálénak. Az első elődöntőben ugyanis Dominik Hrbatý és Karol Kučera mérte össze erejét. „Szeretek Karollal játszani, s a két eltérő stílusú játékos csatáját a nézők is élvezik” – mondta Hrbatý, aki a szlovák házimeccs után a döntőbe jutásnak örülhetett. A másik ágon a torna meglepetésembere, Marcos Baghdatis búcsúztatta a második kiemelt Karol Becket.

A vasárnapi fináléra megtelt a Nemzeti Teniszközpont. A papírforma Hrbatý győzelmét jósolta, ám a selejtezőből egészen a döntőig menetelő Baghdatis nagyszerű játékot bemutatva megverte a ranglista 14. helyezettjét. „Marcos nagyszerű játékos, kiváló a lábmunkája, biztos vagyok benne, hogy hamarosan a legjobb 100 között lesz” – értékelte ellenfele teljesítményét Hrbatý, aki szerint az egyéni hibák nem döntöttek a mérkőzés sorsáról. „Bagdhatis mindig a legfontosabb pillanatokban volt a legjobb, míg én több hibát vétettem. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernem” – mondta a közkedvelt Domino, aki élete legsikeresebb szezonját zárta a pozsonyi tornával.

A győztes Bagdhatis egy hét alatt a pozsonyi közönség kedvencévé vált. A 19 éves egykori junior világbajnok a döntő után jókedvűen nyilatkozott. „Nagyon boldog vagyok, először győztem le a legjobb 15 közé tartozó versenyzőt. Dominik is remekül játszott, jól megfuttatott, de a döntő mozzanatokban én voltam a jobb. A Hrbatý elleni siker az év egyik csúcspontja számomra, de a legfontosabb mégis a közelmúltban a Federer felett aratott sikerem.”

EREDMÉNYEK – Elődöntő: Hrbatý–Kučera 7:6, 7:5; Baghdatis–Beck 6:4, 6:2. Döntő: Hrbatý– Baghdatis 6:7, 6:7. Páros: Aspelin, Oliver (svéd, amerikai)–Erlich, Okun (izraelie) 7:6, 6:3. (bt)

Díjátadásról a repülőre

Dominik Hrbatý a Tatra banka Open döntőse már hetekkel ezelőtt eltervezte a nyaralását Mauriciuson. „Évente kb. 30 tornán veszek részt, szabadságra pedig csak egyszer megyek. Egyértelmű, hogy melyik a fontosabb” – mondta nevetve a szlovák teniszező még a 2. forduló után, mikor szóba került, ha esetleg bejut a fináléba, nem érné el a délután négykor induló repülőt. Domino ott volt a döntőben, s mivel az élő tévéközvetítés miatt annak időpontján nem lehetett változtatni, Igor Moška versenyigazgató közbenjárására a repülőgép indulását tolták egy órával későbbre. ĺgy a Hrbatý nem hiányzott a hazai torna döntőjéből, s az egész évben várt búvárkodásról sem maradt le. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?