Az olimpia nagy lehetőség, de a közlekedés komoly gond lehet

Mit jelent Olaszország számára, hogy 20 évvel a torinói játékok után ismét téli olimpiának adhat otthont?

Azt gondolom, ez az egész ország számára nagyszerű lehetőség. Az olimpiai és a paralimpiai játékok az olaszok számára sok munkalehetőséget és életre szóló élményt biztosíthatnak. Sportújságíróként dolgoztam nyári és téli játékokon és paralimpián is, és mindenki, aki ebben a kiváltságban részesült, azt kívánja a barátainak, kollégáinak, hogy egyszer átélhessék ezt. 2006-ban húszéves voltam, és abban a szerencsében volt részem, hogy a szülővárosomban tapasztalhattam meg az olimpiát. Azt a két hónapot sosem fogom elfelejteni. Az olimpia alatt csak szurkoló voltam, főleg a shorttracket és a hokit élveztem, és a mágikus atmoszférát, ami a városomban uralkodott. A paralimpia alatt önkénteskedtem, és egy új univerzumot fedeztem fel, ami a későbbi években csak egyre nagyobb lett. Milánó és Cortina pályázata kapcsán a következő generációra gondolok, például a kislányomra, Olimpiára, aki két hete született. Hat és fél évesen neki is meglesz az esélye, hogy a szomszédban élje át az öt karika varázsát… Ezért is volt nagy nálunk az ünneplés a hétfői döntés után.

Néhány évvel a torinói játékok után az ottani olimpiai falu szellemvárossá változott. Hogyan tudják megakadályozni, hogy a drága pénzen felépített létesítmények az enyészeté legyenek?

A torinói példa segíthet abban, hogy ne essünk még egyszer ugyanabba a hibába. A bobpálya ugyan nagyon drága, de szerintem a jövőben nemcsak az olasz, hanem más nemzetiségű sportolók is használni fogják. Ugyanez érvényes a Baselga di Pinèben lévő oválra, ami nagyszerű és gyors edzőpálya lehet nem csupán az olasz, hanem a holland és más gyorskorcsolyázók számára, akik már most is szeretnek ott edzeni, pedig most még nem fedett. A biatlonstadionban jövőre már világbajnokságot rendeznek, ez volt a pályázat egyik csúcspontja. Cortinának és Bormiónak rengeteg a tapasztalata az alpesisí-versenyek terén, a lejtőkön rendszeresen vannak Vk-futamok, Livigno a fiatalok találkozóhelye akar lenni azokkal a sportokkal, amelyek különösen népszerűek a tinik körében, mint a síakrobatika és a hódeszka, míg Milánó felkészültségét mutatja, hogy már több jégen zajló vb-nek adott otthont, például 2018-ban műkorcsolya-, 1980-ban és 2007-ben pedig rövid pályás gyorskorcsolya-vb volt itt. Val di Fiemmének óriási hagyományai vannak az északisí-számokban, így biztosan fogja tudni hasznosítani az új létesítményeket.

Milyen volt a közvélemény reakciója a sikeres pályázatra? Korábban több város is népszavazás után vonta vissza az olimpiai pályázatát…

Olaszország, Róma szeretett volna pályázni a 2020-as és 2024-es nyári játékokra is, de a kormány nemet mondott. Ez nagy veszteség volt a sport számára, mert az Olasz Olimpiai Bizottság, élén Giovanni Malago elnökkel, tudta, hogy jó esélyeink lettek volna. Azt gondolom, ezért is tett még egy próbát a téli játékokkal. Most is sok kétely felmerült, a politikai pártok részéről (különösen az Öt Csillag Mozgalom oldaláról) és az emberek részéről is. Sok olasz nem hitt a pályázatban, de úgy érzem, a hétfői döntés óta valami megváltozott, és sok pozitív reakcióval találkozom. Nyilván a modern korban az olimpiarendezés, főleg a téli játékok esetében, olyan kockázatos, mint a kaszinózás, sok ország és város pedig nem vállalja a rizikót. De az olasz kultúrában komoly gyökerei vannak a téli sportoknak, ezért szerintem megéri ez a kockázat. Több olyan torinói lakossal is beszéltem, akik csalódottak voltak, mert a városuk elutasította a lehetőséget, hogy csatlakozzon a milánói pályázathoz, ezért az olimpiai bizottság figyelme Cortina felé fordult. Torino segíthetett volna néhány kritikus pontban, például ott már van egy létező oválpálya, így viszont a Baselga di Pinè-i pályát kell befedni, ami legalább 32 millió euróba kerül. Torinóban bobpálya is van, azt is lehetett volna használni, ahelyett, hogy egy teljesen újat építenek Cortinában 50 millió euróért az 1956-os, elhagyatott bobpálya helyén. Biztos vagyok benne, hogy ez az olimpia reménysugár lesz az egész országnak, és lökést adhat, hogy a téli sportok ismét olyan aranykort élhessenek meg, mint a 90-es évek elején.

Milánó és Cortina több mint 400 kilométerre van egymástól. Több olimpiát is megjárt újságíróként mit gondol erről?

Ez volt a pályázatunk egyik legproblematikusabb része, ami akár a győzelmünkbe is kerülhetett volna. A közlekedés mindig kritikus pont a játékokon, és azt gondolom, a szervezők mindent meg fognak tenni, hogy felgyorsítsák az utazást. Autóval leggyorsabban négy óra alatt lehet megtenni a két város közötti távot, de általában négy és fél, öt óra az út. A két fő helyszín összekötésében segíthet, ha még gyorsabbá teszik a gyorsvonatokat Milánóból Veronába (1 óra 13 perc) és Velencébe (2 óra 13 perc), és onnan különbuszokat indítanak, mert egy olyan hegyi paradicsomban, mint a Dolomitok, nem lehet gyorsvonattal közlekedni. Lesz hét évük rá, hogy megtalálják a megfelelő megoldást, és magam is kíváncsi vagyok, mit találnak ki. A legutóbbi téli olimpiákon egyre nehezebb volt újságíróként mindenhol ott lenni, ahol az ember szeretett volna. Logisztikai szempontból Szocsi volt az egyik legjobb hely, ahol egy napon több eseményről is tudtunk tudósítani, de jól tudjuk, hogy az az esemény egy vagyonba került. Nem nagyon tetszik, hogy az alpesi sí két helyszínen lesz, Bormióban a férfiak, Cortinában a nők versenyeznek, másrészt így a sportág két történelmi helyszínén állhatnak rajthoz a sízők. Arra is megoldást kell találni, hogyan lehet elérni Anterselvát, a biatlon helyszínét Cortinából (1 óra, 64 km) és Milánóból (4 óra, 372 km), mert ha nem, akkor újságíróként dolgozni az olimpián nehezebb feladat lesz, mint aranyérmet nyerni.