„Az első ITF-tornán csak kigúvadt szemekkel bámultam”

Magdaléna Rybáriková eseménydús idényt zárt 2017-ben: kétszer is megműtötték, a 453.-ról a 20. helyre jött fel a világranglistán, négy közé jutott Wimbledonban, és a kis WTA-vb-n is szerepelt, aminek köszönhetően ötödik lett az Év sportolója-ankéton. A 29 éves pöstyéni teniszező a díjátadón lelkesen válaszolgatott a média, köztük az Új Szó kérdéseire is.

Pályafutása során először került be a tíz legjobb szlovákiai sportoló közé. Milyen érzés a díjazottak között lenni?

Nagy megtiszteltetés itt lenni, nagyszerű érzés ilyen remek sportolók társaságába kerülni.

Legnagyobb 2017-es sikere a wimbledoni elődöntő volt. Igaz, hogy edzője, Peter Huber megjósolta a bravúrt?

Nem konkrétan a wimbledoni Grand Slam-tornára gondolt, hanem arra, hogy annyi sok egészségi problémám volt tavaly év elején, ami után jönnie kell egy nagy sikernek. Ez pontosan így történt, alighanem jó érzéke van ehhez a mesternek.

S mi volt az első reakciója a „jóslatra”?

Az igazat megvallva egy kicsit negatív beállítottságú vagyok. Azt nem tudtam, mi várhat rám, de úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Kicsit szkeptikus voltam, de végül jól sült el a dolog.

A londoni mérkőzéseiről már számtalanszor faggatták év közben. Mi volt a legemlékezetesebb ottani élménye, ami nem egy-egy meccshez köthető?

Talán az, hogy az elődöntő után elbeszélgethettem Roger Federerrel. Ö feltöltött energiával, mert ugye szomorú voltam a vereség miatt. De az egész torna egy élmény volt számomra, mert Wimbledon mindig a kedvencem volt.

Ezt megelőzően, a világranglista 453. helyezettjeként azonban kis ITF-tornákon indulhatott csak. Milyen érzés volt hat év után újra olyan viadalokon szerepelni, amelyeken jobbára a feltörekvő fiatalok játszanak?

Először nem is foglalkoztam vele, hogy más érzés-e ITF-versenyen teniszezni, de ahogy megérkeztem Gifuba, rögtön tudatosítottam, hogy ez tényleg egy picit más világ. Az első ilyen tornán egy ideig csak kigúvadt szemekkel bámultam, hogy itt ez sincs, ez sincs meg ez sincs. Egészen kis ITF-tornán több mint nyolc éve nem indultam, tényleg más volt, mint amit megszoktam. De Gifu után azt mondtam magamban, oké, ez most egy ideig így lesz, vértezd fel magad, ne kényeskedj. Ezután már mindenre felkészültem, és nem volt gondom Fukuokában, Surbitonban és Ilkleyben sem. Eldöntöttem, hogy nem húzom fel magam olyan dolgokon, amiket úgysem tudok befolyásolni. Ez a hozzáállás alighanem a későbbi WTA-tornákon is segített, mert azokon is gyakran előfordul, hogy felbosszantják az embert. Ezek a versenyek egy teljesen más színvonalat képviselnek, így ha valami miatt mérges voltam, rögtön arra gondoltam, hol voltam az idény elején, hogy akkor sokkal rosszabb volt, ezért most nem lehet okom dühöngeni.

A WTA-világbajnokság mellett a híradásokban is a háttérbe szorult a csuhaji „kis vb”-ként emlegetett torna, amelyen a legszűkebb elit utáni teniszezők vettek részt. Mekkora a presztízse ennek a tornának?

Teljesen rendes tornaként tekintünk rá, egy második világbajnokságként, már csak azért is, mert sok ranglistaponttal és komoly pénzdíjazással jár egy-egy siker rajta. Nem könnyű kvalifikálni rá, így nagy a presztízse . Örülök, hogy eljutottam oda. Minden játékos győzni akart, én sajnos az első csoportmeccsen vereséget szenvedtem Julia Görgestől, a többi meccs meg olyan eredményeket hozott, hogy már nem volt esélyem továbbjutni az elődöntőbe. Az első kiemelt Kristina Mladenovicot megvertem, és egyébként is jó meccseket játszottam, csak kicsit elfáradtam, messze volt a kínai helyszín. A szervezők viszont mindent megtettek értünk, kimondott luxushotelben laktunk, minden kérésünket teljesítették, magánsofőreink voltak. Kicsit más volt Csuhajban, mint a többi tornán, de nekem nem lételemem a luxus.

Van esetleg hiányérzete is a maga mögött hagyott idénnyel kapcsolatban?

Nehezen találnék ilyet, mert a szezon sokkal jobb lett, mint vártam. A top száz körül akartam lenni év végére, hogy ne legyen veszélyben az Australian Openen a főtáblás szereplésem. Huszadikként zárok, így szerintem egy tökéletes évet tudok magam mögött.

Az sem fordult meg a fejében, mi mindent elérhetett volna, ha nincs a sérülések miatti kihagyás?

Egyáltalán nem. Lehet, hogy a műtétek nélkül háromszor ennyi ideig lettem volna sérült, vagy még komolyabb bajom lett volna. Nem kell a múltba tekintgetni, hogy mi lett volna, ha. A pihenés nagyon jót tett a szervezetemnek, amely regenerálódhatott. Örülök, hogy minden úgy alakult, ahogy, én inkább a jelennek élek (mosolyog).

Milyen program vár önre az év első heteiben?

Ez még picit képlékeny, kisebb gondjaim vannak a lábammal. Az biztos, hogy 2018-ban nehezebb dolgom lesz, mivel sok ranglistapontot kellene megvédenem, jó eredményeket megismételnem. Nem szeretnék magamra nyomást helyezni, az a lényeg, hogy egészséges legyek, és ezáltal teljes erőbedobással edzhessek, hogy semmi se akadályozzon. Akkor jönni fognak az eredmények is, mégha ezzel az év elején nem is számolhatok, épp a kimaradt gyakorlások miatt. Nekem egyébként is kell egy kis idő, még belelendülök, de az előző idényt nehéz lesz felülmúlni.

Jelenleg huszadik a világranglistán. Mennyire foglalkoztatja a top 10-be jutás lehetősége?

Az mindig úgy van, hogy ha az ember a top 20-ban van, elkezd gondolkodni a top 10-ről. De nem foglalkoztat különösebben a kérdés, semmilyen ranglistás célokat nem akarok magam elé kitűzni. Természetesen nagyon szép lenne a tízbe jutás, de ahhoz még sok pontot, győzelmet kell szereznem. Meglátjuk, sikerül-e.