Az első gyanúsítottak

Két nevet nyilvánosságra hoztak annak a szeptember 27-én, csoportosan elkövetett nemi erőszaknak az ügyében, amelyben több élvonalbeli angol labdarúgó is érintett. A 22 éves Titus Bramble-től (Newcastle United) és a 19 éves Carlton Cole-tól (Chelsea) DNS-mintát vettek, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.

Két nevet nyilvánosságra hoztak annak a szeptember 27-én, csoportosan elkövetett nemi erőszaknak az ügyében, amelyben több élvonalbeli angol labdarúgó is érintett. A 22 éves Titus Bramble-től (Newcastle United) és a 19 éves Carlton Cole-tól (Chelsea) DNS-mintát vettek, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. Egy 17 éves iskoláslány azt állítja, hogy szeptember 27-én szerelmeskedni akart egy futballistával a fővárosi Grosvenor House luxusszállodában, amikor további hét játékos is behatolt szobájukba, és együttes erővel közösülésre bírták. A vizsgálat szerint az elkövetők között volt egy partiszervező, illetve egy mérnök is (Nicholas Meikle és Jason Edwards), ők szintén szabadlábon védekezhetnek. A bulvárlapok eleinte a Newcastle válogatott támadóját, Kieron Dyert emlegették az eset kapcsán, a csatár azonban tagadta a vádakat, s bűnrészessége nem bizonyosodott be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?