Sport

Az acélbetétes bakancstól a pihekönnyű űrcipőig – a focicsukák története

Túlzás nélkül állítható, hogy mindenki, aki valaha futballra adta a fejét, fel tudja idézni, hogy kitől és milyen körülmények között kapta meg az első focicsukáját. Az első igazi futballcipő mérföldkő a labdarúgópalánták életében, hiszen attól kezdve, hogy valaki már csukában rugdossa a labdát, teljesen más megítélés alá esik, szintet lép a futball hierarchiájában.
Villányi Gergely

2019. március 13. 07:55

focicsuka futballcipő
Illusztráció - Fotó: pixabay

Akár a zöldfülű horgász, aki a zsebpecáról áttér a horgászbotra. Pedig viszonylag sok időnek kellett eltelnie ahhoz a foci történetében, hogy a játékosok sportágspecifikus lábbeliben rúgják a bőrt.

De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, honnan indult, és hova jutott a focicsukák története.

Kezdetben a viselőjének és az ellenfélnek is csak nyűg volt a lábbeli

A 19. század elején még nem létezett sportágspecifikus focicsuka, a futballisták leginkább az utcai viseletükben léptek pályára. Mivel kezdetben úri sport volt a labdarúgás, így a lábbelik is inkább elegáns bakancsok voltak. Aztán ahogy a munkásosztály körében egyre inkább teret nyert a foci, a drága cipőket folyamatosan felváltották a melós bakancsok. Ezek a lábbelik gyakran acélbetéttel voltak ellátva, így nehezek, kemények voltak, és teljesen alkalmatlanok a futásra és a labda irányítására. De viselésük nemcsak a gazdájuknak okozott kényelmetlenséget, hiszen egy-egy szabálytalanság után a sértett fél sem tette ki az ablakba, amit egy acélbetétessel kapott.

A 19. század derekán egyre több bakancs talpán jelentek meg a fémstoplik, melyek segítségével könnyebben tudtak kitámasztani a játékosok, és kevesebb alkalommal csúsztak el a sáros pályákon. Ám ezek a házi készítésű tákolmányok gyakran komoly sérüléseket okoztak, így 1863-ban az FA (The Football Association) megtiltotta a stoplik és egyéb kiálló alkatrészek használatát. A futballisták azonban 1891-re elérték, hogy a szövetség engedélyezze a stoplikat, melyeknek köszönhetően kevésbé voltak kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. A szabály viszont csak bőrből készült stoplikat engedélyezett, melyek nem lehettek hosszabbak fél hüvelyknél, és a rögzítő szegecseket is bőrdarabokkal kellett borítani. Innentől kezdve már voltak olyan manufaktúrák, ahol gyártottak lábbeliket kifejezetten futball céljára: vastag bőrből készültek, stoplik voltak a talpakon, és bokáig értek. A cipők orra merev bőrdarabbal volt megerősítve, hiszen ekkoriban a „csőrrel” való rúgás volt a megszokott. Az első focicsukák nagyjából fél kilogrammot nyomtak, ám ha vizes volt a pálya, akár a duplájára is hízhattak. A korabeli krónikák szerint általános szokás volt a labdarúgók körében, hogy valós lábméretüknél kisebb focicsukát vettek (akár két számmal is), amit úgy törtek be, hogy a cipőt felvéve több mint fél órát ültek egy forró kádban, hogy a lábbeli teljesen rásimuljon a lábukra. A lassú szárítást követően pedig alaposan kibokszolták a csukákat, melyek így már jóval kényelmesebbek voltak. A Gola, a Valsport, valamint a Hummel cég említhető meg ezekből az időkből, de inkább a kisebb cipészek látták el ekkoriban a játékosokat lábbelivel.

Az 1950-es években jelentős változások jöttek

A két világháború miatt a futballcsukák történetében sem történt jelentős előrelépés a múlt század közepéig. Ekkor azonban az Adidas és a Puma forradalmi ötlettel állt elő: megalkották a csavaros, cserélhető stoplikat, így a labdarúgók esős időben műanyag stoplikat, míg száraz körülmények között gumistoplikat használtak. (Egyes források szerint már az 1920-as években gyártottak ilyen cipőket a Dassler-testvérek, ám ekkor még szögelték a stoplikat, így a cseréjük nehézkesebb volt). 1950-ben Brazília–Uruguay döntőt rendeztek a világbajnokságon.

A vb-n a dél-amerikai játékosok cipői jóval finomabb és puhább bőrből készültek az európai társaikhoz képest, valamint a súlyuk is sokkal kisebb volt, ugyanis az ottani pályák jóval szárazabbak voltak, mint Európában. Látva, hogy mindez könnyedebb játékot szül, a gyártók rájöttek arra, hogy ezekben a lábbelikben jobban „érzik” a focisták a labdát, valamint az is jelentősen javítja a komfortérzetet, ha nem egészen a bokáig ér a csuka szára, hanem lejjebb, így a lábfej is könnyebben mozgatható. Ennek eredményeként az orrnál vékonyabb bőrrel, a talprészen könnyebb műanyaggal, a belsőben pedig habgumival dolgoztak a készítők, ami viszont a sérülések elszaporodásához vezetett, hiszen így a durva belépőket is jobban megérezték az áldozatok. A Pumánál az Atom modell, míg az Adidasnál az Argentinia volt az „első gyermek” az 1950-es évek elején, melyek már egészen jól hasonlítottak a mai modellekhez.

Az Adidas szerencséjére az 1954-es berni vb-döntőn az NSZK játékosai az Argentinia modellben győzedelmeskedtek az Aranycsapat felett. A „berni csodához” sok legenda fűződik, és ezek közül az egyik legelterjedtebb, hogy a német csapat játékosai a sáros pályán a cserélhető stoplik miatt sokkal jobban tudtak kitámasztani, mint a hagyományos cipőben játszó magyarok, így ezeknek a lábbeliknek (és stopliknak) döntő szerepe volt a diadalban. Az előbbi történet fényében nem meglepő, hogy az 1958-as vb-re már a Weltmeister (Világbajnok) modellt alkotta meg az Adidas, amellyel a ma is divatos műanyag talp honosodott meg, ez pedig Just Fontaine-t is gólkirályi címhez segítette. A Puma az Atom után a Super Atommal (1952) rukkolt ki, mely a vetélytárs Argentinia modelljéhez hasonlított (azt nem tudni, hogy melyik volt előbb), majd a Brasil modellben (1953) megtartva az addigi főbb irányvonalakat a boka körüli részt finomították, és a talp területe is szélesebb lett.

A Puma Brasil a Hannover 96 csapatával vonult be a köztudatba, hiszen ezt a cipőt viselve nyerték meg a német bajnokságot 1954-ben, a nagy esélyes 1. FC Kaiserslautern gárdáját legyőzve. Az 1958-as vb is a Pumának kedvezett, hiszen a brazilok Rudolf Dassler cipőiben győzedelmeskedtek. Ezt meg is lovagolta a vállalat, és elindította az első nagy marketingkampányt a futballcsukák történetében, olyan klasszisokat nyerve meg magának, mint Pelé és Eusébio. A cég ekkoriban rukkolt elő a ma is használatos fordított pipaszerű mintájával, míg az Adidas már a kezdetektől a jól ismert három párhuzamos oldalsó csíkkal gyártotta a cipőket.

Azok a csodás 1960-as évek

1962-ben az Adidas Chile modellje már abban is a mai csukákra hajazott, hogy a boka alatt mélyen ki volt vágva, így a boka még szabadabban mozoghatott, majd az 1965-ös Achilles már egy speciálisan a labdarúgókra jellemző sérülésre volt válasz, hiszen akkoriban sokan hagyták abba a játékot Achilles-ín-bántalmak miatt. Ez a modell a sarokrésznél egy pluszréteggel volt ellátva, így a kritikus területet jobban védte. 1965-ben Uwe Seeler is átesett egy komoly Achilles-ín-sérülésen, így az is mutatja az Adidas tervezőinek eredményeit, hogy Seeler még 1972-ig folytatni tudta a játékot ebben a cipőben. 1966 nagy mérföldkő volt a futballcsukák történetében.

A Puma piacra dobta a King modellt, melyet máig előszeretettel viselnek a focisták (természetesen átesett azóta pár változáson), míg az Adidas a Diamanttal rukkolt elő. Jelentős változás egyik lábbelin sem volt felfedezhető az előző cipőkhöz képest, ám az 1966-os angol vb-t uralta ez a két csuka: Eusébio a torna gólkirálya lett a Puma Kingben, míg az angolok két legjobbja, Geoff Hurst és Bobby Moore az Adidas Diamantot viselve lett világbajnok. Az Adidas ekkoriban már kezdte kiépíteni máig tartó uralmát a piacon, a világbajnoki döntő játékosainak 75%-a az ő csukáiban lépett pályára. Ebben az évtizedben már más cégek is megjelentek a palettán: a Mitre 1960-ban indult útjára, az Asics 1964-ben, míg a Joma 1965-ben.

Egy mosókonyhából indult az Adidas és a Puma

Egy bajorországi cipészmester, Christoph Dassler két fia, Rudolf és Adolf 1920-tól kezdett el sportcipőket készíteni édesanyjuk mosókonyhájában. Adolf inkább a sportolókkal tartotta a kapcsolatot, és mérte fel az igényeiket, így ő a feltalálói oldalt, míg Rudolf inkább a kereskedői vonalat erősítette. Az 1928-as olimpián már láthattak a nézők Dassler-cipőket a sportolókon, 1936-ban pedig a legendás bajnok Jesse Owens cipőjével futott be a cég végleg.

Ekkor már közel 100 fővel dolgoztak, és 11 sportág számára közel harmincféle lábbelit gyártottak. Természetesen a futballcsuka is a paletta része volt már a korai időszakban is. A II. világháború idején összeveszett a két testvér, ami a cég széteséséhez vezetett. Adolf „Adi” Dassler 1947-ben új céget alapított, amely 1949-ben vette fel az Adidas nevet. Rudolf pedig 1948-ban a Ruda céget indította útjára, mely később a Puma nevet vette fel. A két vállalat az 1990-es évek végéig uralta a futballcsukák piacát, és ma is vezető pozíciót foglalnak el a Nike-val kiegészülve.

Új színek és az egyéni szponzoráció

Az ikonikus 1970-es világbajnokság Brazília győzelmével ért véget, ami fordított felállást eredményezett a négy évvel korábbihoz képest: Pelé Puma Kinggel a lábán vezette a győztes brazilokat, míg a gólkirály Gerd Müller Adidasban ontotta a gólokat. Mivel a sportszergyártók felismerték, hogy egy-egy világklasszis reklámarcként való szerepeltetése komoly bevételt generál, elszaporodtak az egyéni szponzorszerződések: a Puma megnyerte magának Pelét, Eusébiót, Johan Cruyffot és Diego Maradonát, míg az Adidas Franz Beckenbauert, Trevor Francist és Gerd Müllert. Angliában a Mitrének Kevin Keegan lett a reklámarca, majd megjelent egy új márka is, a Stylo Matchmakers, amely George Besttel szerződött le. (Később Pelét, Trevor Francist és Kevin Keegant is sikerült átcsábítaniuk magukhoz).

A focistáknak sokáig nem volt sok választása a színek tekintetében, ám a Hummel 1970-ben piacra dobta a fehér csukáját, amit az Everton játékosa, Alan Ball viselt először a Charity Shielden. A külső változások mellett a technológiát illetően is fokozatosan léptek előre a gyártók: egyre könnyebbek és kényelmesebbek lettek a lábbelik. 1979-ben az Adidas a Copa Mundiallal rukkolt elő, amelyből ma már a legtöbbet adják el a piacon. A Copa Mundial kengurubőrből készült, valamint pluszbőrből készült megerősítések kerültek a cipőbe a saroktól az orrig, így lehetőséget adva a labdarúgóknak arra, hogy gyorsabbak és sokoldalúbbak legyenek. Az 1970-es évek krónikájához tartozik még, hogy ekkor csatlakozott a futballcsukák piacához az olasz cipőgyár, a Diadora (1977), mely később olyan világklasszisokat látott el cipővel, mint Marco van Basten, Roberto Baggio, Francesco Totti vagy George Weah.

A 20. század végén új anyagok és új szereplők jelentek meg a piacon

A dizájn és a technológia tekintetében jelentős előrelépések történtek a múlt század végén, ami egy korábbi Liverpool-játékos, Craig Johnstone kreálmányának, az 1994-ben megjelent Adidas Predatornak volt köszönhető. A Predator lábfej részénél gumírozott irányítósávok jelentek meg, melyek növelték a labda tapadását, így a labdakontroll, valamint a lövések és csavarások pontosságának és erősségének növekedéséhez vezettek. Nemcsak a labda és a cipő között lett jobb a „kapcsolat”, hanem a csuka és a talaj között is a rugalmasabb talpnak köszönhetően, így a játékosok jobban megtapadtak a gyepen, amit később a hosszúkás formájú stoplikkal még tovább javított az Adidas, majd nyomában a többi gyártó is.

A 20. század vége felé további új szereplők is megjelentek a futballcsukák gyártói között: a spanyol Kelme és az olasz Lotto 1982-ben, míg az angol Umbro 1985-ben indult el a piacon, ám a legjelentősebb vetélytársat a Nike személyében kapta meg a Puma és az Adidas. A Nike az 1994-es vb-n tört be igazán a focicipők világába a Tiempo Premierrel, ami a döntőben már 10 játékoson is felfedezhető volt: szinte a komplett brazil csapat, de Paolo Maldini is ilyen csukát viselt. A Nike mellett a 90-es években tűnt fel a Reebok (1992), az Uhlsport (1993) és a japán Mizuno (1997) is. Az Adidas mellett a Puma sem kívánt lemaradni, ezért ők is próbálkoztak újításokkal, ám ebben az évtizedben a Nike tette le komolyabban a névjegyét az 1998-as Nike Mercuriallal, amely csupán 200 grammot nyomott. A talpak területén forradalmi időket éltek meg a cipők ekkoriban, ugyanis a műfű elterjedésével megjelentek a „hernyótalpas” változatok a jelentősebb modelleknél, valamint a vegyes talpú cipők, melyek alján a műanyag stoplik mellett nagy fémstoplikat is felfedezhettünk.

Hagyomány és modernizmus

A 2000-es évek elejétől nem csupán a technológia terén jelentek meg forradalmi újítások, hanem a színek tekintetében is. Egészen eddig az időszakig meglepő volt, ha valaki nem fekete futballcsukában játszott, míg ma már mindez ritkaságszámba megy. Először csak a szimpla alapszínek jelentek meg opcióként, majd folyamatosan bővült a paletta, napjainkban akár már 4-5 szín is felfedezhető a cipőkön. Az Adidas, a Puma és a Nike ma is uralja a futballcsukák piacát, ám megférnek mellettük a kisebb gyártók is, akik mindig megpróbálnak valami új, addig szokatlan ötlettel forradalmasítani. Törekvéseiket kisebb-nagyobb sikerek jellemzik. Az ausztrál Nomis cég például kifejlesztett egy ragadós cipőt a 2000-es évek elején, amivel azért nem váltotta meg a világot, ahogy a Kelme sem a cápatechnológiával előállított lábbelijével. Talán a Lotto fűző nélküli Zero Gravity modellje bizonyult a legjobb húzásnak 2006-ban.

Persze a „szuperszonikus űrlaborjaikban” a „nagyok” is folyamatosan újítanak és fejlesztenek a kényelmességet és a könnyűséget, valamint a labdakontrollt és a gyorsaságot szem előtt tartva, ám a régi klasszikus modellek sem tűntek el a boltok polcairól. Az Adidas Copa Mundial, a Puma King és a Nike Tiempo továbbra is nagyon közkedvelt darabok a piacon, melyek csak kevés változáson mentek keresztül az idők során. Persze a „régi bútordarabok” mellett kifejlődtek új modellek is a nagy vállalatoknál, melyek már szinte csak szintetikus anyagokból épülnek fel. Alapkoncepciójuk, megjelenésük csak keveset változik, mindig csak apró fejlesztések jelennek meg rajtuk évről évre.

A legújabb trend a boka körüli részt érinti, ugyanis ma már szinte minden típusból gyártanak olyan változatokat is, melyek egy zokniszerű gumírozott anyaggal vannak ellátva, hogy egyrészt jobban védjék a viselő bokáját, másrészt ha esetleg kicsit feljebb éri a lábat a labda, akkor is tapadjon a játékoshoz. Napjainkban az Adidasnál a Predator, a Nemeziz, az X vagy az Ace a vezető modell, míg a Nike-nál a Hypervenom, a Magista, a Mercurial vagy a Phantom, a Pumánál pedig az evoPower, az evoSpeed, az evoTouch, a Future és a One típus viszi a prímet. Persze a legnagyobb klasszisok mindig a legújabb csukákban játszanak, hiszen így a gyerekek mindig a legfrissebb és legdrágább modelleket vetetik meg a szüleikkel. Az Adidasnál Lionel Messi, Paul Pogba és Paulo Dybala korunk húzóneve, a Nike-nál Cristiano Ronaldo, Neymar és Kylian Mbappé, a Pumánál pedig Antoine Griezmann, Sergio Agüero és Luis Suárez.

A nagy sztárok és a profi játékosok nem tehetik meg, hogy ne a legújabb focicsukákban lépjenek pályára, hiszen köti őket az egyéni vagy a csapat szponzori szerződése, ám az amatőr ligákban és ott, ahol nincs kikötve, hogy milyen cipőben kell játszani, a labdarúgók lábain gyakran fedezhetünk fel olyan lábbeliket is, melyek a klasszikus külsőt idézik és bőrből készültek. Egy dologban biztosak lehetünk, hogy minden futballistának – kortól és tudástól függetlenül – megvan a kedvenc márkája és típusa a cipők terén, hiszen a labdarúgók legfontosabb kelléke a focicsuka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Újra támadnak a telefonos csalók

Frissítve

A feledékeny ügyésznő befejezi

GYORSHÍR: Pénteken temetik Ján Oravec, volt párkányi polgármestert

Frissítve

24 év börtönre ítélték a Sátor-banda egyik tagját

A pékek is az igazságtalan dotációs rendszer áldozatai

Sebészetre került az autóbusz sofőrje, miután egy általános iskolás diák ököllel arcba vágta

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!