Az AC Milan mélyrepüléséről

KISS TIBOR NOÉ

Az AC Milan 4:1-re kikapott Madridban az Atléticótól, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól. „Szomorú nap ez a Milan és az olasz futball számára” – értékelte letörten a vereséget Arrigo Sacchi, aki egykor két BEK-serleget is nyert a rossonerókkal. Pedig nincs a kiesésben semmi meglepő, az Atlético Madrid jelenleg minden tekintetben jobb csapat a Milannál, amely az olasz bajnokságban sem versenyképes (lásd: 10. hely a Serie A-ban), s már a BL-csoportkörből is csak hihetetlen nehézségek árán jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

A problémák nem most kezdődtek. A Milan 2007-ben még Bajnokok Ligája-címet nyert, az Ancelotti-korszakban a másodikat. Az athéni döntőben 2:1-re verte a halvány Liverpoolt, de már akkor sejteni lehetett, hogy ez volt a csapat hattyúdala. Alessandro Costacurta a szezon végén visszavonult, és a többiek sem fiatalodtak. Ezt azonban mintha a vezetők nem vették volna észre, a Milan furcsa játékospolitikába kezdett.

Egyrészt fogyott a pénz: a 2007 óta eltelt átigazolási időszakokban a rossonerók átlagosan évente alig több mint 40 millió eurót költöttek el a piacon. Ráadásul ezt az összeget is rosszul fektették be, többnyire idősödő klasszisokat vagy középszerű futballistákat vásároltak. Érkezett Ronaldo, érkezett Ronaldinho, érkezett Beckham – de ez inkább marketingfogás volt a klub részéről, semmint valódi erősítés. Egyes játékosok csődöt mondtak (Klaas-Jan Huntelaar), mások állandóan sérüléssel bajlódtak (Alexandre Pato), de a legtöbb, komoly összegért megszerzett futballista (például Alessandro Matri vagy Giampaolo Pazzini) egyszerűen nem a BL-trófeákért harcoló Milan szintje. S ha ez még nem lenne elég: az a néhány játékos, aki tényleg valódi erősítést jelentett a klub számára, alig néhány szezont töltött el Milánóban. Aztán a klubvezetés jó pénzért eladta mindegyiküket. Nem túlzás: a Milan a 2011-es bajnoki címét úgyszólván Zlatan Ibrahimovicnak és Thiago Silvának köszönhette. A brazil azonban csak három, a svéd pedig mindössze két idényt töltött a csapatnál. 2012 nyara óta láthatjuk, mire képesek – Párizsban.

A helyzet most is ugyanez. Idén nyáron a legtöbb pénzt Matrira költötte az egyesület, de a csatár annyira gyengén futballozott, hogy a Milan januárban kölcsön is adta a Fiorentinának. Érkezett még a nemzetközi szinten súlytalan (és Sacchi által is bírált) Adel Taarabt, valamint Michael Essien, aki jónevű játékos ugyan, csakhogy 2014-et írunk, nem pedig 2004-et. Hosszan lehetne sorolni még az utóbbi évek átigazolási baklövéseit, egy azonban biztos: a 2007-es BL-győzelem óta a Milan (a hamar eladott Thiago Silván kívül) egyetlen olyan fiatal játékost sem tudott igazolni, aki tartósan képes lett volna jó teljesítményre. A csapat stílusa pedig egyszerűen elveszett: a védelem évek óta romokban, a középpályáról hiányoznak a kreatív játékosok, a csatársor pedig egyenlő Mario Balotellivel…

A visszaesés az eredményekből is egyértelműen látszik. A Milant 2008 tavaszán az Arsenal búcsúztatta 2:0-s összesítéssel a BL nyolcaddöntőjében. Az Arsenal ifjú focistáit a londoni 0:0 után még lenyűgözte az olaszok magabiztossága, a visszavágón viszont győzött a lendület és a kreativitás, a Milannak leáldozott. A 2007-es BL-győzelem óta az AC Milan hét párharcot vívott a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, és ebből hatot elveszített. Jellemző, hogy az egyetlen továbbjutásra akkor került sor (2012 tavaszán az Arsenal elleni nyolcaddöntőben), amikor a csapatban szerepelt az utóbbi évek két legnagyobb Milan-klasszisa, Thiago Silva és Ibrahimovic is.

A Milan tavaszi eredményei a BL kieséses szakaszában 2007 óta:

2008 Arsenal 0:2 (0:0 idegenben, 0:2 otthon)

2010 ManU 2:7 (2:3 otthon, 0:4 idegenben)

2011 Tottenham 0:1 (0:1 otthon, 0:0 idegenben)

2012 Arsenal 4:3 (4:0 otthon, 0:3 idegenben)

Barca 1:3 (0:0 otthon, 1:3 idegenben)

2013 Barca 2:4 (2:0 otthon, 0:4 idegenben)

2014 Atlético 1:5 (0:1 otthon, 1:4 idegenben)

Olaszországnak ezzel nincs több csapata a Bajnokok Ligájában, s ez lesz sorozatban a negyedik idény, amikor biztosan nem lesz olasz elődöntős résztvevője a kiírásnak (a BL megalapítása óta ez negatív rekord az olaszok számára). Könnyen lehet azonban, hogy így sem zárják rosszul az évet az olaszok, már ami az UEFA-együtthatóikat illeti – az Európa Ligában a Juventus, a Napoli és a Fiorentina is szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat.

A másik keddi mérkőzésen nem született meglepetés, a Bayern München nem adott esélyt az Arsenalnak, a müncheni 1:1-es döntetlen a bajorok kényelmes továbbjutását jelentette. A német csapatnál másfajta gondok vannak, mint a Milannál. A Marcának nyilatkozva Franz Beckenbauer kijelentette, hogy nem szeretné, ha Pep Guardiola működése azt jelentené, hogy a Bayern München elveszíti karakterét, és abszolút átveszi a Barcelonára jellemző futballstílust. Kellemes problémák.