<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamiltonnak, a Mercedes brit pilótájának a rajt-cél győzelmével zárult a vasárnapi Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj.</p>
Ausztrál Nagydíj – Hamilton rajt-cél győzelme
Budapest/Melbourne |
A 30 éves versenyző pályafutása során 34. alkalommal állhatott fel a dobogó felső fokára, mögötte csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második helyen. Harmadikként a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája zárta a versenyt, így egy dobogós helyezéssel mutatkozott be a maranellói istállónál. A rajtrácson csupán 15 autó foglalta el a helyét, Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája hátfájdalmai miatt nem tudta vállalni a versenyt, az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) és a dán Kevin Magnussen (McLaren) autója pedig a bemelegítő körben, műszaki hiba miatt megállt. A startot Hamilton, s az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, ám az első kanyarban néhány autó összeért, a venezuelai Pastor Maldonado pedig a falnak csapódott a Lotusszal, ezért a versenybíráknak a pályára kellett küldeniük a biztonsági autót. A Safety Car három kör után elhagyta a pályát, ekkor az első három helyen Hamilton, Rosberg és Felipe Massa (Williams) száguldott. Hamilton sikeréhez kétség sem férhetett a viadal alatt, bár csapattársa a verseny közepe táján megközelítette, a brit pilóta kézben tartotta a futamot, s akkor gyorsított, amikor nagyon muszáj volt. A harmadik helyért Massa és Vettel csatázott nagyot, de kettejük küzdelme gyakorlatilag a kerékcseréknél eldőlt, a Ferrari stratégiája jobbnak bizonyult, így a futam nagyobb részében Vettelé volt az utolsó dobogós hely. Nagyszerűen teljesítettek azok az újoncok, akik rajthoz tudtak állni: a brazil Felipe Nasr (Sauber) fantasztikus teljesítményt nyújtva ötödik lett élete első F1-es futamán, ifjabb Carlos Sainz (Toro Rosso) szintén pontot szerzett, mert kilencedikként zárt, a mindössze 17 éves holland Max Verstappen (Toro Rosso) pedig pontszerző helyen haladva volt kénytelen műszaki hiba miatt feladni a viadalt a 32. körben. A világbajnoki idény két hét múlva, Malajziában folytatódik. A pontversenyek állása A vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Ausztrál Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:54.067 óra (58 kör, 307,574 km) 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.360 másodperc hátrány 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 34.523 mp h. 4. Felipe Massa (brazil, Williams) 38.196 mp h. 5. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:35.149 perc h. 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1 kör h. 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h. 8. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h. 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.leggyorsabb kör: Hamilton, 1:31.023 perc pole pozíció: Hamilton A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 19 van hátra):pilóták: 1. Hamilton 25 pont 2. Rosberg 18 3. Vettel 15 4. Massa 12 5. Nasr 10 6. Ricciardo 8 7. Hülkenberg 6 8. Ericsson 4 9. Sainz Jr. 210. Perez 1csapatok: 1. Mercedes 43 pont 2. Ferrari 15 3. Sauber 14 4. Williams 12 5. Red Bull 8 6. Force India 7 7. Toro Rosso 2 (Frissítve: 9.47)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.