Australian Open – Murray továbbjutott, búcsúzott a US Open döntőse

Andy Murray

Andy Murray óriási, ötjátszmás csatában győzte le a georgiai Nikoloz Baszilasvilit az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Az egykori világelső skót, aki szabadkártyával indulhatott el a melbourne-i versenyen, 3 óra 54 perces találkozón múlta felül 21. helyen kiemelt riválisát.

A férfimezőnyben nem történt nagy meglepetés, a kiemeltek közül – Baszilasvilin kívül – csak az amerikai John Isner búcsúzott, aki honfitársától, a hozzá hasonlóan hatalmas adogatásokkal rendelkező Maxime Cressytől kapott ki öt szettben, 4 óra 15 perc alatt.

A női versenyben első mérkőzésén kiesett a kétszeres wimbledoni bajnok cseh Petra Kvitova, valamint a tavalyi US Openen döntős kanadai Leylah Fernandez is. Előbbi – huszadik kiemeltként – mindössze négy játékot nyert a román Sorana Cirstea ellen, míg utóbbinak – a verseny 23. kiemeltjének – hat játék jutott a világranglistán mindössze 133., hazai közönség előtt szereplő, szabadkártyás Maddison Inglissel szemben.

Érdekes

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

    férfiak:

Medvegyev (orosz, 2.)-Laaksonen (svájci) 6:1, 6:4, 7:6 (7-3)
Rubljov (orosz, 5.)-Mager (olasz) 6:3, 6:2, 6:2
Sinner (olasz, 11.)-Sousa (portugál) 6:4, 7:5, 6:1
Schwartzman (argentin, 13.)-Krajinovic (szerb) 6:3, 6:4, 7:5
Bautista Agut (spanyol, 15.)-Travaglia (olasz) 7:6 (7-2), 6:4, 5:7, 6:1
Murray (brit)-Baszilasvili (georgiai, 21.) 6:1, 3:6, 6:4, 6:7 (5-7), 6:4
Cressy (amerikai)-Isner (amerikai, 22.) 7:6 (7-2), 7:5, 6:7 (4-7), 6:7 (4-7), 6:4
Dimitrov (bolgár, 26.)-Lehecka (cseh) 6:4, 4:6, 6:3, 7:5
Cilic (horvát, 27.)-Gómez (ecuadori) 6:3, 6:1, 6:2
Gasquet (francia)-Humbert (francia, 29.) 3:6, 7:6 (7-4), 7:6 (7-3), 6:3
Johnson (amerikai)-Thompson (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:7, (6-8), 4:6, 6:3, 6:3
Kohlschreiber (német)-Cecchinato (olasz) 6:4, 7:5, 7:6 (7-0)
Berankis (litván)-Carballés Baena (spanyol) 6:1, 3:6, 2:6, 6:3, 6:4
Gombos (szlovákiai)-Szkatyov (kazah) 6:3, 6:2, 1:6, 6:4
O'Connell (ausztrál)-Gaston (francia) 7:6 (7-4), 6:0, 4:6, 6:1
Van de Zandschulp (holland)-Struff (német) 6:4, 6:3, 6:2
Paire (francia)-Monteiro (brazil) 6:4, 3:6, 7:5, 2:6, 7:5
Machac (cseh)-Cerundolo (argentin) 6:3, 2:6, 6:4, 6:2
Daniel (japán)-Barrios (chilei) 7:6 (7-5), 6:1, 6:1
Andujar (spanyol)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 7:5, 6:1

    nők:

Muguruza (spanyol, 3.)-Burel (francia) 6:3, 6:4
Kontaveit (észt, 6.)-Siniaková (cseh) 6:2, 6:3
Swiatek (lengyel, 7.)-Dart (brit) 6:3, 6:0
Ribakina (kazah, 12.)-Dijasz (kazah) 6:7 (3-7), 7:6, (7-3), 6:1
Halep (román, 14.)-Frech (lengyel) 6:4, 6:3
Mertens (belga, 19.)-Zvonarjova (orosz) 6:4, 7:5
Cirstea (román)-Kvitova (cseh, 20.) 6:2, 6:2
Inglis (ausztrál)-Fernandez (kanadai, 23.) 6:4, 6:2
Kaszatkina (orosz, 25.)-Vögele (svájci) 6:3, 6:1
Zidansek (szlovén, 29.)-Rus (holland) 3:6, 6:3, 7:6 (10-8)
Begu (román)-Dodin (francia) 2:6, 7:5, 6:3
Csang Su-aj (kínai)-Golubic (svájci) 6:3, 6:4
Watson (brit)-Sherif (egyiptomi) 6:3, 5:7, 6:2
Cornet (francia)-Tomova (bolgár) 6:3, 6:3
Peterson (svéd)-Gavrilova (ausztrál) 6:2, 6:3
Linette (lengyel)-Sevastova (lett) 6:4, 7:5
Kucova (szlovák)-Doj (japán) 6:3, 7:5
Stosur (ausztrál)-Anderson (amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 6:3
Baptiste (amerikai)-Garcia (francia) 4:6, 7:6 (7-4), 6:3
Vondrousová (cseh, 31.)-Hon (ausztrál) 6:2, 6:3
Szamszonova (orosz)-Bektas (amerikai) 7:5, 6:4
Konjuh (horvát)-Rogers (amerikai) 4:6, 6:3, 7:5
Tauson (dán)-Sharma (ausztrál) 6:3, 6:4
    korábban:
Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz, 10.)-Bondár Anna 6:2, 6:1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?