Pozsony. Alighanem sokakat érdeklő és érintő információ, hogy az érvényes versenyszabályok értelmében a futballklubok tisztségviselői – országos és regionális szinten egyaránt – az április első hetében (1-6.) esedékes áigazolási időszakot is igénybe vehetik új szerzemények leigazolására.
Átigazolási újdonság
Pozsony. Alighanem sokakat érdeklő és érintő információ, hogy az érvényes versenyszabályok értelmében a futballklubok tisztségviselői – országos és regionális szinten egyaránt – az április első hetében (1-6.) esedékes áigazolási időszakot is igénybe vehetik új szerzemények leigazolására. Az eddigiekkel ellentétben, amikor is az említett időszakban mindössze a katonai szolgálatra bevonulók cserélhettek csak klubot, ezentúl minden futballista megkötés nélkül átigazolható. A klubcsere egyaránt lehetséges klasszikus átlépés, vagy vendégjáték formájában. Ez utóbbinál csupán a vendégjáték megváltozott időtartamára kell jobban odafigyelni a klubvezetőknek. Konkrétan arról van szó, hogy a futballistákat ezentúl már nem lehet néhány hétre, fél szezonra kikölcsönözni. Fontos tudnivaló, hogy az új rendelkezések értelmében egy-egy labdarúgó „lízingelésének” futamideje 2004. december 31-én jár le. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.