Pozsony. Három hétig szinte mást sem lehetett hallani: a labdarúgó Premier League újonca, a Birmingham City leigazolja Róbert Vitteket, a Slovan válogatott csatárát. A 20 esztendős futballista Roman Dubeň ügyvezető igazgató kíséretében kétszer is tesztelésen vett részt a szigetországi együttesnél.
„Áron alul nem adjuk”
Egyre jobban elhúzódtak a tárgyalások, gyanús volt, hogy Pavel Paska, a játékos cseh menedzsere (többek között Rosický, Koller, Berger és Baroš is a klinse) csak szerdán érkezett Birminghambe. Aztán estére kiderült, semmi sem lesz a szerződésből.
„Sajnos, a biztató kezdet után végül nem tudtunk megegyezni a City vezetőivel, ők egyértelműen a júniusig tartó vendégszereplésért kardoskodtak. Ezt Vittekkel egyetemben elfogadhatatlannak tartottuk. Elképzelhető, hogy február közepéig újabb lukratív ajánlatot kapunk, s akkor még minden megtörténhet. Egy biztos, áron alul nem adjuk Robót! Jelenleg úgy néz ki, hogy fiatal mesterlövészünk a tavaszi idényt még nálunk tölti. Egyébként a tehetséges futballistát 2004 végéig szóló szerződés köti hozzánk, tehát nem kell kapkodnunk” – mondta Rudolf Janček, a Slovan menedzsere.
Érdekesség, hogy Paska az ősszel jelentős összeget kölcsönzött a Slovannak, így tudták csak kifizetni a labdarúgók járandóságát. Tehát a neves játékosügynök tovább várhat a pénzére...
A bennmaradásért küzdő Birmingham januárban már hat játékost igazolt: Ferdinand Coly (Lens), Jame Clapham (Ipswich), Matthew Upson (Arsenal), Stephen Clemence (Tottenham), Piotr Swerczewski (Marseille) és francia Christophe Dugarry érkezett. Steve Bruce (annak idején a Manchester United csapatában rúgta a labdát) vezetőedző szívesen látta volna a szlovák csatárt is, de bevallotta, a klub mostani anyagi helyzete nem teszi lehetővé a leigazolását. „Bízom benne, hogy az új szerzeményekkel megerősödve elszakadunk az alsóháztól. Ami Vitteket illeti, továbbra is figyelni fogjuk, s elképzelhető, hogy nyáron szerződtetjük” – jelentette ki a tréner.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.