Arc nélküli Slovan

Pozsony. Amikor az első öt percben Nemec két szép akció utáni lövéssel leadta a vendégek névjegyét, senki sem vette komolyan a figyelmeztetést. Pedig hát látszott, a határozottan, nagy önbizalommal támadó Žilina nehéz perceket okoz majd a hazaiaknak.

Pozsony. Amikor az első öt percben Nemec két szép akció utáni lövéssel leadta a vendégek névjegyét, senki sem vette komolyan a figyelmeztetést. Pedig hát látszott, a határozottan, nagy önbizalommal támadó Žilina nehéz perceket okoz majd a hazaiaknak. Erőteljes, gyors középpályásai magabiztosan uralták a mezőnyt, rendre egyből indították társaikat, akik nem oldalra és hátra passzoltak, hanem mindig és kizárólag előre, a lendületesen beindulók elé.

Előbb Ďurica ugratta ki Reitert, aki elegánsan helyezte a hálóba a labdát (30.), majd Čvirik szabadrúgása bombaként vágódott a felső sarokba (32.). A góloktól a mostanában egyébként sem masszív Slovan megszédült, stílustalanul, jellegtelenül, kaotikusan futballozott (nem mintha előtte ez másként lett volna), amolyan arc nélküli masszát alkotott, mintha az utcáról betévedt civilek alkották volna a csapatot. A 38. percben Ďurica elfutott, beadott, és Mintál nem kegyelmezett. Nyolc perc alatt három gól!

A szünet után amolyan hurrá stílusban kétségbeesetten ment előre a Slovan, rúgott két gólt Onofrej (50.) és Pecko (54.) révén, a kapu elé ívelésekkel sok meleg helyzetet teremtett Rzeszoto tizenhatosán belül, de nem tudott egyenlíteni. Persze, 1:3-nál Nemec és Mintál tiszta helyzetből nem találta el a kaput.

A végeredmény a szervezett, modern játék logikus következménye. A jobb gyorsasági erőnlét, a kifinomult csapatjáték, a jól megkomponált akciók és a bátor egyéni alakítások eredményezték a vendégek megérdemelt sikerét. Most kezd beérni Ladislav Jurkemik vezetőedző kemény, céltudatos munkája, aki csapatát a progresszív támadó labdarúgás szellemében irányítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?