Amikor a tízes nincs a pályán

Puskás, Platini, Maradona... – megannyi tízes, és ezt ne csak a labdarúgás magasiskolájának skáláján érdemelt pontszámukként tessék értelmezni! Valamennyien a tízes mezben léptek pályára, kápráztatták el a futballkedvelő világot, s tették legendássá az említett ruhadarabot. Ebben a trikóban játszani egyfajta kiválasztottságot jelent mind a mai napig, példaként talán elég, ha Michael Owent, Luis Figót, Dennis Bergkampot és Vincze Ottót említjük. Mielőtt bárki felkapná a fejét az utolsó névre, ki kell jelentenünk: a sorban ő a kakukktojás. Ő is tagja a „tízesek“ illusztris társaságának, azzal a szépséghibával, hogy az angollal, a portugállal és a hollanddal ellentétben a cottbusi játékos a cserepadon kezdi a mérkőzéseket – néha még ott sem...

„Én is többre számítottam, amikor tavaly nyáron a Cottbushoz szerződtem – merengett az egykori ferencvárosi kedvenc. – Nem kaptam túl sok bizonyítási lehetőséget Eduard Geyer vezetőedzőtől, egyszerűen másokra és nem rám épül a csapat taktikája. De nehogy azt gondolja bárki is, hogy beletörődtem a sorsomba. Változatlanul teljes erőbedobással edzek, és várom a következő alkalmat, amikor újra harcba szólít a mester. Önmagam előtt sem titok, egyelőre ettől elég messze vagyok, hiszen legutóbb februárban, a Wolfsburg ellen léptem pályára, akkor a szünetben lecseréltek, és azóta gyakran a meccsre kijelölt keretnek sem vagyok a tagja.

„...da Silva játszik, én pedig nem – vette át a gondolatot az ötszörös válogatott futballista. – Meggyőződésem, ha a Mannheim, előző csapatom elenged az első németországi évem után, amikor tényleg nagyon jól ment a játék, most nem így, és nem nekem kellett volna befejeznem a mondatot. Több klub is megkeresett akkoriban, de a másodosztályú együttes ragaszkodott hozzám. A következő szezonom már korántsem sikerült annyira fényesre, amiben egy bokasérülés is szerepet játszott. A baljós előjelek ellenére reménnyel telve és örömmel jöttem Cottbusba, hiszen az edző ragaszkodott a leigazolásomhoz. Egy kissé eltávolodtunk egymástól, és most ott tartok, ahol...“

Pedig – vetjük fel – tarthatott volna a napokban Moldovában meccselő válogatottal is, ráadásul nem is egyedül, hanem két csapattárs, Mátyus János és Sebők Vilmos társaságában.

„Ehhez, mármint a válogatottsághoz az kellene, hogy rendszeresen játsszak a klubomban. Hiába edzek, ez önmagában kevés a meghívóhoz. Egyébként is jól teljesítő játékosok vannak a posztomon a nemzeti csapatban, elég, ha csak Dárdai Pál és Lisztes Krisztián nevét említem. Persze szeretnék még címeres mezben pályára lépni. Legutóbb Ausztrália ellen voltam tagja a kezdőcsapatnak – igaz, akkor Mannheimben is minden flottul ment. Lassan egy éve viszont nem játszottam végig egyetlen kilencven percet sem.“

„A szerződésem még egy évig ide köt, bár meglehet, a tavasz végén lemond rólam a vezetőség – mármint ha valaki érdeklődik irántam, és a két fél meg is tud egyezni.“