Melbourne. Elsőként Andre Agassi jutott az ausztrál teniszbajnokság férfi fináléjába, miután a négy között könnyedén győzte le a dél-afrikai Wayne Ferreirát. A nőknél a várakozásnak megfelelően a Williams nővérek jutottak a döntőbe.
Agassi negyedszer a fináléban
A belga különítménynek nem sikerült megakadályoznia, hogy zsinórban negyedszer rendezzenek Williams-házidöntőt Grand Slam-tornán, azaz Justine Henin-Hardenne (5.) Venust (2.), míg Kim Clijsters (4.) Serena Williamst (1.) nem tudta feltartóztatni a nagy előrenyomulásban. Pedig a tétmérkőzésen legutóbb tavaly októberben alulmaradó Clijsters már 5:1-re is vezetett a világelső ellen a döntő játszmában, érthetetlen módon azonban ekkor összeomlott, s zsinórban hat játékot, közte két meccslabdát bukott el, így tizenhét győztesen megvívott ütközet után a tizennyolcadikon vesztesen kényszerült elhagyni a pályát. Pedig mentálisan nagyon késznek tűnt arra, hogy eltüntesse a mezőnyből az ifjabbik Williams nővért, rögvest a maga kezébe ragadta az irányítást, s férfias tenisszel nyerte meg az első játszmát. Igaz, ehhez kellett Serena segítsége is, az amerikai brékelőnyt herdált el, majd 5:4-es Clijsters vezetésnél, egyenlőnél két kettőshibát mutatott be.
Serena nővére is sikerrel jutott túl Justine Henin-Hardenne-nen, különösebben meg sem kellett szenvednie a sikerért.
EREDMÉNYEK – női egyes, elődöntő: V. Williams (amerikai, 2. kiemelt)–Henin-Hardenne (belga, 5.) 6:3, 6:3; S. Williams (amerikai, 1.)–Clijsters (belga, 4.) 4:6, 6:3, 7:5.
Férfi egyes, elődöntő: Agassi (amerikai, 2.)–Ferreira (dél-afrikai) 6:2, 6:2, 6:3.
Női páros, elődöntő: Ruano Pascual, Suarez (spanyol, argentin, 2.)–Gagliardi, Mandula (svájci, magyar) 6:0, 6:2.
Vegyespáros, negyeddöntő: Ullyett, Hantuchová (zimbabwei, szlovák, 5.)–Adams, Prakusy (dél-afrikai, indonéz, 1.) 7:6, 7:6. (O–O, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.