Adócsalással gyanúsítják Max Biaggi világbajnok motorversenyzőt

Róma |

<p>Jövő szeptemberben a római bíróságon kell megjelennie Max Biaggi világbajnok gyorsasági motorversenyzőnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy 18 millió euró &nbsp;adó befizetését mulasztotta el.</p>

A már visszavonult 44 éves motoros állítólag még 2012 előtt megtévesztette a hatóságokat azzal, hogy Monte-Carlót jelölte meg lakhelyéül, így ugyanis csökkenteni tudta olaszországi adófizetési kötelezettségeit.    Biaggi menedzsmentje egyelőre nem reagált a vádakra, ugyanakkor a versenyző az olasz sajtóban megjelent nyilatkozatában tagadott.    "Semmiféle adócsalásról nincs szó, ez egy olyan téma, ami már évek óta húzódik, s meg is lepődtem, hogy most napvilágot látott" - jelentette ki Biaggi, s hozzátette, az ügy valóban a monte-carlói házához kapcsolódik, ahol 1992 óta életvitelszerűen lakik.    A motorversenyzőt 2013-ban már felmentették egy másik, szintén adócsalásról szóló vád alól.    Biaggi a 250 köbcentiméteresek között négy vb-címet nyert, 2010-ben és 2012-ben pedig a Superbike-sorozatban volt vb-győztes. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?