A Lotus nevű akció keretében több millió euró értékben foglaltak le vagyontárgyakat a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) munkatársai.
Luxusautók behozatalával foglalkozó adócsalókat kapott el a Pénzügyi Hatóság
A razziákat április elején tartották országszerte több helyen; célpontjai azok az adófizetők voltak, akik importált autókkal kereskedtek. Az akció során a Pénzügyi Igazgatóság munkatársai lefoglaltak kilenc autót, egy házat, egy nyaralót, valamint bankszámlákon lévő pénzt, több mint 260 ezer euró értékben.
A Joj értesülései szerint a gépjárművek többsége luxusautó volt. A Pénzügyi Igazgatóság azt szerette volna elérni, hogy a magukat vállalkozónak mutató csalók ne írassák át másra a gépkocsikat, ebben az esetben ugyanis az államot ért kár meghaladhatta volna a 4 millió eurót.
Az üggyel kapcsolatban nem tudunk bővebb információkkal szolgálni, mivel az eljárás még javában zajlik
– mondta a Pénzügyi Igazgatóság szóvivője, Radoslav Kozák.
A hivatal bejelentette, az előzetes tervek szerint a közeljövőben is folytatják a hasonló akciókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.