A Zahorcsek család második tavaszi győzelme

Tippversenyünk legutóbbi fordulójában nem remekeltek az éllovasok. A tardoskeddi Roskó Mihálynak ugyan sikerült megőriznie első helyét, ám nyolc pontos zsákmányának köszönhetően a negyedi Árgyusi Katalin több férfitársát megelőzve feljött a sárói Bagócsi István mellé a második helyre.

Tippversenyünk legutóbbi fordulójában nem remekeltek az éllovasok. A tardoskeddi Roskó Mihálynak ugyan sikerült megőriznie első helyét, ám nyolc pontos zsákmányának köszönhetően a negyedi Árgyusi Katalin több férfitársát megelőzve feljött a sárói Bagócsi István mellé a második helyre. Jól hajrázik a dunaszerdahelyi Hajós László is, aki immár a harmadik a rangsorban. Alighanem az említett négyesfogat pályázik a legnagyobb eséllyel a végső győzelemre. A 27. fordulóban néhány kivételtől eltekintve, bejött a papírforma, versenyzőink átlagban 7 ponttal gyarapították gyűjteményüket. Ezúttal nem panaszkodhattak azok sem, akik a paneltippet vették kiindulási alapul, hiszen az nyolc pontot ért. A góltotó huszonegy versenyzőt segített három ponthoz, ennyien voksoltak a komáromiak 2:1-es sikerére a párkányiak elleni régiórangadón. Telitalálatos szelvény ezúttal sem került a jegyzőkönyvbe. Tizenegy ponttal a perbetei ifj. Zahorcsek Zoltán lett a forduló győztese, aki nem tartozik az élversenyzők közé. Továbbra is két vasat tart a tűzben az összetettben vezető Roskó Mihály, aki egyben a tavaszi idény eminense.

AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA

191 pontos

Roskó Mihály, Tardoskedd

188 pontosok

Árgyusi Katalin, Negyed; Bagócsi István, Sáró

187 pontos

Hajós László, Dunaszerdahely

186 pontosok

Hájas László, Gúta; Hajós Irén, Dunaszerdahely; Orlai Ottó, Ipolyság; Zimerman Géza, Ipolyszakállos183 pontos

Kristóf Tamás, Alistál

182 pontosok

Csóka Róbert, Egyházgelle; Száraz István, Nagykér; Zimerman Mária, Ipolyszakállos181 pontosok

Majer Éva, Királyhelmec; Sámson Róbert, Nána

180 pontos

Novák Márta, Dunaszerdahely

179 pontosok

Borka Gábor, Szímő; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Spányik Veronika, Gúta

178 pontosok

Borsányi Tibor, Nemesócsa; Dánó Lajos, Érsekkéty; Soós Aurél, Nagybodak

177 pontos

Roskó Magdolna, Tardoskedd

176 pontosok

Gömöri László, Perbete; Jakab Igor, Perbete; Roskó Róbert, Tardoskedd

175 pontosok

Bagócsi Attila, Sáró; Bohos Tibor, Bátorkeszi; Bukai Lambert, Pozsony; Hegyi János, Jóka; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely; Zborai Imre, Szepsi

174 pontosok

Ambrus László, Baka; Fógel Andrea, Ipolyság173 pontosok

Bartha István, Léva; Szabó Szilveszter, Tany; Tóth Kálmán, Nagymegyer

172 pontosok

Ambrus Mária, Baka; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Izsmán László, Bős; Kádár Tamás, Királyhelmec; Lelkes László, Hodos; Méry Marcella, Fél; Méry Tamás, Somorja; Morovics Tamás, Alsószeli171 pontosok

Dobai Tünde, Kisújfalu; Harcsa Sándor, Gúta; Molnár Zoltán, Megyercs; Nagy Attila, Alsószeli

170 pontosok

Bartek Krisztián, Pozba; Gömöri Anna, Perbete; Hordósi Gábor, Nyékvárkony; Kozics Erzsébet, Illésháza; Ölveczky Zsuzsanna, Perbete; Sámson Kornélia, Párkány

169 pontosok

Balogh Gábor, Gúta; Feledi Péter, Feled; Gatyás János, Perbete

Huszár Jánosné, Tornalja; Chovan Piroska, Zsigárd; Kapa Zoltán, Tesmag; Obertol Éva, Búcs; Sárkány Attila, Nádszeg; Takács Anna, Farnad; Vörös Claudia, Nyárasd

168 pontosok

Fitos Klára, Szilas; Gál Krisztián, Nagymácséd; Kiss Sándor, Nagysalló; Lelkes Boglárka, Hodos; Ollé Sándor, Felsőszeli; Szabados Krisztina, Zsigárd

167 pontosok

id. Ligárt József, Rimaszécs; Kosik Alajos, Szímő; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Meleg Imre, Csallóközaranyos; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer

166 pontosok

Bálint Magdolna, Nagykér; Duray Rezső, Szenc; Fógel János, Ipolyság; Gyenge Attila, Vágkirályfa; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; Tudja Géza, Véke

165 pontosok

Bráz Andrea, Tornalja; Buzás Adrián, Palást; Fógel Dávid, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Méry Imre, Fél; Piliši Martina, Gúta; Süli Éva, Sárosfa

164 pontosok

Alföldi Lajos, Sáró; Csótó Beáta, Királyhelmec; Fitos László, Szilas; id. Száraz István, Nagykér; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Pikáli Henrietta, Perbete; Sámson Imre, Párkány; Uzsák Mártonné, Perbete; Vajlik Gyula, Szilas; Valkó László, Érsekújvár

163 pontosok

Borka Henrietta, Szímő; Huszár Teréz, Tornalja; Jakab Blanka, Perbete; Lozsy László, Vághosszúfalu; Németh Zsolt, Alistál; Somogyi Valéria, Vezekény; Stanc Csaba, Zsére; Szuri Béla, Köbölkút; Takács László, Farnad; Tőre Ildikó, Füleksávoly

162 pontosok

Gáspár István, Rimaszombat; Hurtoš András, Ipolyság; Kristóf József, Alistál; Orosz Klára, Ekecs; Pongrác Zoltán, Feketenyék; Simon Tamás, Nemesócsa; Vajlik Péter, Szilas161 pontosok

Bednár Imre, Losonc; Bugár Tibor, Tallós; Csókás Ferenc, Izsa; Fekete Szidónia, Sókszelőce; Hegyi Sarolta, Jóka; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; Horváth Márió, Érsekújvár; id. Bosák György, Taksonyfalva; id. Bubenko András, Buzita; Kováč Diana, Ipolynyék; Méri Kornél, Szőgyén; Nyirán Tibor, Izsa; Ölveczky Elemér, Perbete

160 pontosok

Geleta Ferenc, Hetény; Győri Péter, Nádszeg; Méry Máté, Fél; Nagy Barnabás, Ekecs159 pontosok

Antalík Imre, Érsekújvár; Fógel Kitti, Ipolyság; Lackovský László, Deménd

Ollé Tímea, Gúta; Vanya József, Tardoskedd; Zahorcsek Sebastian, Perbete

158 pontosok

Bácskai Júlia, Rimaszombat; Bubenko Ilona, Buzita; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kovács Tamás, Réte; Kristóf Ilona, Alistál; Lelkes Ágnes, Dióspatony; Luky Zoltán, Zselíz; Mocsi Attila, Lakszakállas; Orosz László, Ekecs; Pongrác Anna, Feketenyék; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vincze Bertalan, Zonctorony

157 pontosok

Borka Mária, Szímő; Cservenka Károly, Tallós; Csík Zoltán, Párkány; Edmár Tibor, Nagypaka; Szabó Bernadett, Perbete; Trhaj József, Felsővámos

156 pontosok

Bese László, Komárom; Izsmán Hajnalka, Bős; Kováč József, Ipolynyék; Süll Árpád, Jóka; Vígh Antal, Csenke; Zahorcsek Zoltán, Perbete

155 pontosok

Csicsay László, Medve; Geško Dávid, Galánta; Hordósi Judit, Nyékvárkony; Izsák Mária, Vágfarkasd; Lóska Imre, Párkány; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár Margit, Szalka

154 pontosok

Bráz Róbert, Tornalja; Győri Zoltán, Nádszeg; ifj. Hobot Gábor, Vezekény; Kósa József, Gömörsid; Varga Péter, Marcelháza; Veres István, Nagykér

153 pontosok

Csík Marianna, Párkány; Nagy István, Sajószentkirály; Rácz Anna, Madar; Szlama Melinda, Keszegfalva; Tóth Elemér, Nemesradnót; Vég Dezső, Dunaszerdahely; Zagiba Tibor, Jólész; Zahorcsek Valéria, Perbete

152 pontosok

Csík Nóra, Párkány; Chovan László, Zsigárd; Lelkes Ferenc, Dióspatony; Lőrincz László, Érsekújvár; Nagy Szilvia, Érsekújvár; Obertol Géza, Búcs; Zborai Márta, Szepsi

151 pontosok

Bakos Józsefné, Dernő; ifj. Trhaj József, Felsővámos; Lévai Irén, Izsa; Márkus László, Csallóköztárnok; Molnár Lajos, Szalka; Zborai Andrea, Szepsi; Zsigmond Norbert, Illésháza

150 pontosok

Bölcskei László, Gellér; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Nagy Imre, Szímő; Nagy Rozália, Ekecs; Stefik József, Perbete; Uzsák Norbert, Perbete149 pontosok

Agócs Gyula, Gömöralmágy; Bartos Barbara, Felsőszeli; Foglár Lídia, Gömöralmágy; Kosik Katalin, Szímő; Ölveczky Balázs, Perbete; Szalma László, Csúz; Varga György, Nagymegyer

148 pontosok

Bartos László, Felsőszeli; Gáll Miklós, Nyékvárkony; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Kiss János, Ipolynyék; Radocha Zsuzsanna, Madar

147 pontosok

Edmár Mária, Nagypaka; Fűri Roland, Gúta; Kovács Melinda, Bogya; Molnár János, Csata; Németh Géza, Alistál; Orbán Georgína, Nagyszarva; Príboj Rozália, Deménd; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tankó Lajos, Párkány146 pontosok

Bugár Edith, Tallós; Foglár András, Gömöralmágy ifj. Majer Éva, Királyhelmec; Kis Károly, Egeg; Szabó István, Tiszacsernyő

145 pontosok

Fógel Barbara, Ipolyság; Kiss László, Illésháza; Lévai József, Izsa; Lőrincz Katalin, Sáró; Ondró Ernő, Kéménd; Radocha Pál, Madar; Tóth Adrián, Nagymegyer

144 pontosok

Fekete Szabolcs, Dercsika; Fónad Ferenc, Tornalja; ifj. Bráz László, Tornalja; Kósa Zorán, Nyékvárkony; Szabó János, Tiszacsernyő; Szőke Ede, Nagycétény; Tomasovics József, Vásárút

143 pontosok

Foglár Éva, Gömöralmágy; Marczell László, Dunaszerdahely; Nagy Erika, Nyárasd; Vaszily Ambrus, Királyhelmec; Vaszily Ildikó, Komárom

142 pontosok

Bögi Robert, Dunaszerdahely; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Majer Angelika, Komárom; Zsarnay István, Szepsi

141 pontosok

Bartha Icu, Léva; Csala Kornélia, Nyékvárkony; Csala Sándor, Dunaszerdahely; ifj. Stefik József, Perbete; Mészáros Mihály, Nagycétény; Ondró Erzsébet, Kéménd; Sándor Roland, Felsővámos; Tankó Gábor, Párkány

140 pontosok

Bertók Károly, Nagykapos; Gallo István, Rozsnyó; Hornyák János, Szolnocska; Huszár Béla, Tornalja; Nyársik Anna, Illésháza; Ölvedi György, Párkány; Santúr Ottó, Komárom; Sinka Ferenc, Pozsony; Somogyi János, Vezekény; Vaszily Tímea, Komárom139 pontosok

Mogyorósi Kálmán, Dunamocs; Németh István, Kőrös

138 pontosok

Fógel Ábel, Ipolyság; Kürthy Gyula, Vágfarkasd; Polák Dániel, Vezekény; Polák Zsolt, Vezekény

137 pontosok

Gál Marcel, Nagymácséd; Kelemen Sándor, Ipolyvarbó; Nagy Miklós, Alsószeli; Szalánczi László, Dunaszerdahely

136 pontosok

Andrássy Ferenc, Dunaszerdahely; Bakos József, Dernő; Feledi László, Feled; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat

135 pontosok

Kürti József, Keszegfalva; Merica Péter, Ipolyvarbó

134 pontosok

Deák Zoltán, Felsőszeli; Majer Péter, Komárom; Varga Károly, Lédec

133 pontos

Lovász László, Nagyfödémes

132 pontos

Vanyo Katalin, Jólész131 pontosok

Illés Árpád, Dunamocs; Kosik József, Szímő

130 pontos

Bartakovics Anna, Tallós129 pontosok

Borka Béla, Nádszeg; Csótó László, Királyhelmec; Németh Lajos, Alistál128 pontosok

Jancsó János, Gímes; Kiss József, Gellér; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Petrovits Ilona, Dunaszerdahely

127 pontosok

Géczi István, Zétény; Katona Béla, Dunaszerdahely

126 pontosok

Botló Mária, Felbár; Gáspár Dávid, Rimaszombat; Kiss Csaba, Illésháza; Záhorszky Angelika, Dunamocs; Zsiduliak Péter, Ipolyság

125 pontos

Petrovits Béla, Dunaszerdahely

123 pontos

Román György, Pólyán

122 pontosok

Lükő Gyula, Hárskút; Narancsík Erika, Nagyabony; Narancsík Ferenc, Nagyabony; özv. Doró Júlia, Tornalja

121 pontos

Tornóczi Imre, Perbete120 pontos

Doró Zoltán, Tornalja

119 pontos

Urbán Szilveszter, Nagyölved118 pontos

Borka Ádám, Nádszeg

117 pontos

Doró György, Tornalja

116 pontosok

Csoma Miklós, Dobra; Hanczko András, Nemesbori; Kakas Sándor, Nagysalló

113 pontos

Mészáros György, Csallóköznádasd

112 pontos

Gerezdes Zsuzsa, Illésháza111 pontos

Varga Zoltán, Perbete

110 pontos

ifj. Csoma Miklós, Dobra

109 pontosok

Fógel Pál, Ipolyság; Vanyo László, Rozsnyó

108 pontos

Harcsa Zoltán, Perbete

107 pontos

Baán Olga, Sárrét

106 pontos

Durda László, Rimaszombat

105 pontosok

Marsal István, Párkány; Petro Renáta, Rad

104 pontos

Urbán Lajos, Nagyölved

102 pontos

Mogyorósi Katalin, Dunamocs

101 pontosok

Ambrus Barnabás, Baka; Duray Zoltán, Szenc; Király Katalin, Pelsőc

100 pontosok

Bóna Gábor, Bátorkeszi; Brand Erika, Madar

99 pontosok

Dubai Antal, Nagysalló; Erdősi Szilvia, Fél98 pontosok

Fógel Icka, Ipolyság; László Árpád, Alistál

96 pontos

Király László, Pelsőc94 pontosok

Erdősi Zsuzsanna, Fél; id. Doró György, Tornalja

91 pontos

Bödök Károly, Töböréte89 pontos

Végh Gábor, Felsőszecse

88 pontosok

Csala Sándor, Deménd; Rácz Dávid, Nagyölved

86 pontosok

Doró Szilvia, Tornalja; Gebe János, Várhosszúrét; Kasza István, Tornalja

85 pontosok

Király Zoltán, Feketenyék; Merica Ivett, Miksi; Merica Mária, Ipolyvarbó

84 pontos

Csoma Viola, Dobra82 pontos

Lőrincz Ádám, Balony

81 pontosok

Kiss Tamás, Feketenyék; Tudja Ilona, Véke

79 pontos

Tomasovics Ilona, Vásárút

78 pontos

Posvanc Kálmán, Somorja

77 pontos

Orlai Zsófia, Ipolyság

76 pontos

Szolga Csaba, Nagyfödémes

74 pontos

Molnár Szilvia, Megyercs

72 pontosok

Ádám László, Göncölkarcsa; Kis Péter, Bátorkeszi; Pozmán Árpád, Berzéte; Varga Zoltán, Nagymegyer

70 pontosok

Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; Stanc Anna, Oroszka; Szilvás Ágnes, Nagysalló

69 pontosok

Bilás József, Dunaszerdahely; Csölle Erika, Nyárasd; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Lengyel Lajos, Nagymagyar ; Németh Benő, Alistál; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat

68 pontos

Eke Elemér, Hanva67 pontosok

Forgács Péter, Ipolyság; ifj. Csölle László, Nyárasd; Sidó László, Felsőpatony

66 pontosok

Bencze Péter, Tardoskedd; Ilon Ferenc, Ógyalla; Lamos Bálint, Nagymagyar; Orbán Péter, Feketenyék

65 pontosok

Boros Zsuzsanna, Nagymegyer; Kajtor Pál, Ipolyság; Záhorszky Erika, Dunaradvány; Zsigrai Béla, Nagybodak

64 pontosok

Ferencz Margit, Hidaskürt; Sidó Tivadar, Felsőpatony

63 pontosok

Hegyi Anna, Jóka; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság

62 pontosok

Anyalai Miklós, Ifjúságfalva; Deszkás Dániel, Csenke; Kovács Sándor, Mad; Porubszky István, Szőgyén; Varga Zoltán, Fülek

61 pontosok

Jankó László, Nagymegyer; Molnár István, Tejfalu; Németh László, Komárom; Takács Szilárd, Pered

60 pontos

Mihalík Elvíra, Csenke

59 pontos

Németh Angéla, Medve

58 pontosok

Bizov Gábor, Palást; Brand Mária, Madar; Kajtor Ilona, Ipolyság; Orbán Judit, Feketenyék; Püspöki Ildikó, Ipolyság

57 pontos

Hájik Beáta, Szalka

56 pontos

Luky János, Barsendréd

55 pontos

Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat

54 pontosok

Szmatana Lajos, Udvard; Veres Katalin, Nagykér

53 pontosok

Igari Róbert, Felbár; Tóth Mária, Oroszka50 pontos

Vargáné Molnár Éva, Lédec

49 pontosok

Stambauer György, Ebe; Tóth József, Oroszka;Varga Anasztázia; Mokcsamogyorós

48 pontos

Pongrác Csaba, Feketenyék

47 pontosok

Roskó Péter, Tardoskedd; Tóth László, Gúta

45 pontosok

Dejcző Róbert, Bátorkeszi; Flander Éva, Hosszúszó; Jablonci János, Tornalja

44 pontos

Gaál Adrián, Csallóközkürt42 pontos

Vincze Marafkó Tímea, Vízkelet41 pontos

Bényi Gábor, Érsekkéty

40 pontosok

Beke Zoltán, Nemesócsa; Szolik József, Megyercs; Vass Zoltán, Balony

36 pontos

Bencze János, Busza

35 pontos

Bizov Dániel, Palást

34 pontos

Gaál Brigitta, Csallóközkürt

31 pontos

Nagy Angéla, Medve

30 pontosok

Ádám Adrián, Göncölkarcsa; Szabó Béla, Kolozsnéma; Tóth Krisztián, Dunaszerdahely

29 pontos

Komzsík László, Szőgyén

28 pontos

Patasi Gyula, Limpak

25 pontos

Pelikán László, Dunaszerdahely

24 pontos

Mester Gábor, Csúz

23 pontos

Németh Lucia, Komárom

22 pontos

Kürthy Péter, Komárom

21 pontos

Reicher Károly, Gúta

19 pontos

id. Zöld József, Kisfalud18 pontos

Gróf Dávid, Bős

17 pontosok

Doró Judit, Tornalja; Veres Katalin, Nagykér

15 pontosok

László Attila, Nyárad; Németh Edina, Balony

12 pontosok

Kardos Gábor, Bátorkeszi; Kardos Judith, Bátorkeszi

4 pontosok

Farkas Márk, Csenke; Patasi Heléna, Limpak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?