A vendégszurkolók ott spóroltak, ahol lehetett

Pozsony |

<p>Jóformán üresen közlekedtek a jégkorong-világbajnokság miatt indított külön vonatjáratok, a belvárosi kocsmák sem teltek meg túlzottan, és a szállodai foglalások csak a két évvel ezelőtti átlagot közelítették meg, amikor még nem volt érezhető a gazdasági válság hatása.</p>

A telítettség 70-90 százalékos volt. Így értékeli a vendéglátóipar a szlovákiai jégkorong-világbajnokságot.

Összesítve elmondható, hogy a szlovák szurkolók csak addig költekeztek a kocsmákban, amíg a szlovák válogatott ki nem esett. A csehek rendszerint autóval érkeztek a mérkőzésekre, csak elvétve aludtak Pozsonyban. Így rendkívül eltúlzottnak bizonyult a 300 ezres turistainvázióról szóló, három héttel ezelőtti becslés. Pozsonyba és Kassára hoki miatt összesen körülbelül 100 ezer turista érkezett.

A bajnokság szervezői vélhetőleg nyereségesek lesznek, pontos számokat viszont csak egy hónap múlva hoznak nyilvánosságra – korábban egy-két millió eurós haszonról beszéltek. A főváros természetesen eladósodott a vb miatt. Évekig eltart, míg a stadion felújítására fordított összeg megtérül. Ľubomír Andrássy, a pozsonyi önkormányzat szóvivője korábban lapunknak elmondta: fő céljuk az volt, hogy a turisták nyáron visszatérjenek. „A hasznot tehát nem most, hanem a jövőben várjuk” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?