A Spartak után a kassaiak is költözhetnek

<p>Míg a magyarországi fociklubok felújított stadionokkal várják az új európai kupaszezont, a szlovákiai kuparésztvevők átmeneti megoldásokon gondolkodnak. Lehet, hogy a Spartak Trnava mellett a kassai együttes sem játszhat saját stadionjában az Európa Liga selejtezőiben.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A magyar bajnok DVSC és a Corgoň Ligában győztes pozsonyi Slovan egyaránt a 2. fordulóban kapcsolódik be a Bajnokok Ligája selejtezőibe. Mindkét csapat kiemeltként várhatja a június 23-i sorsolást.

Pasienky: a kivételben bízva

A Debrecen a május 1-jén felavatott új Nagyerdei Stadionban fogadhatja ellenfeleit. A modern létesítmény húszezer férőhelyes, s az UEFA a negyedik kategóriába sorolta, vagyis nemhogy BL-csoportmeccseket, de még BL-döntőt vagy akár Eb-döntőt is rendezhetnének itt.

Ezzel szemben a pozsonyi Slovan átmeneti székhelye, az eredetileg a városi rivális Inter otthonául szolgáló Pasienky-stadion már a 2011/ 2012- es Európa Liga-szezonban is sok fejfájást okozott a klubvezetőknek, még az is szóba került, hogy a Slovan kénytelen lesz Zsolnán lejátszani az EL-csoportmérkőzéseit. A Pasienky-stadionban azonban végül eleget tudtak tenni az UEFA kritériumainak, megoldották a biztonsági problémákat, és a világítást is erősebbé tették.

A tizenkétezer fő befogadására alkalmas pozsonyi létesítmény vélhetően idén is könnyen teljesíteni tudja a selejtező második fordulójára szükséges II. kategóriás besorolás feltételeit. A harmadik fordulóra már a III. kategória, a playoffra és a csoportkörre pedig már a IV. kategória kritériumait kell teljesíteni, de az UEFA vonatkozó szabályzatában az is szerepel, hogy a klubok egy-egy feltétel alól kivételt is kaphatnak, ha csak más országban volna egy minden kritériumnak megfelelő stadion.

Az Európa Ligára is hasonló feltételek vonatkoznak: a selejtező első két fordulóját legalább II. kategóriás, a harmadik fordulót és a playoff-meccseket legalább III. kategóriás, a csoportkört pedig legalább IV. kategóriás stadionokban kell rendezni.

A magyar csapatok közül a Győri ETO, a Ferencváros és a Diósgyőr indulhat a második számú kupasorozatban (a kupagyőztes Újpestnek nincs európai licence), Szlovákiát pedig a Trenčín, a Spartak Trnava és a kupagyőztes kassai együttes képviseli.

A győri, a kassai és a trencséni csapat a selejtező 2. fordulójában kezd, míg a Ferencváros, a Diósgyőr és a nagyszombati Spartak már az 1. fordulóban bekapcsolódik a küzdelmekbe.

FTC, Győr, DVTK: szinte minden rendben

A Ferencváros új stadionja a tervezettnél korábban, szeptember helyett már májusra elkészült, s a klubvezetés előzetes nyilatkozata szerint július végén vagy augusztus elején nyithatnák meg. Az EL-selejtezők első fordulójának meccseit július 3-án és 10-én rendezik, ezért előfordulhat, hogy ezt a találkozót még átmeneti otthonukban, a Puskás Ferenc Stadionban kell lejátszaniuk a zöld-fehéreknek. Ha azonban a csapat nem pottyan ki rögtön az elején, akkor már saját létesítményében fogadhatja ellenfeleit, az új Albert Flórián Stadion ugyanis szintén 4-es besorolást kapott az UEFA-tól, s minden igényt kielégít.

A győri ETO-park 2008-ban épült, sokáig azzal dicsekedhetett, hogy Magyarország legmodernebb stadionja. Bár azóta fénye kissé megkopott, megfelel az UEFA szabványainak. A győri létesítmény 16 ezer nézőt képes befogadni.

A legkevésbé modern létesítménnyel a Diósgyőr rendelkezik, bár a közelmúltban a DVTK arénájában is végeztek felújítási munkálatokat. 2003- ban a világítást, 2006-ban a klubházat és a tribünt, 2010- ben pedig a lelátókat újították fel. Az EL-szerepléshez még szükségesek lehetnek további átalakítások is.

A kassaiak Nagymihályban lehetnek otthon

A szlovákiai EL-résztvevők közül a nagyszombati Spartak biztosan nem a saját stadionjában játssza majd a mérkőzéseit. Mivel az Anton Malatinský Stadion jelenleg átépítés alatt áll, a nagyszombatiak az aranyosmaróti ViOn pályáján fogadják ellenfeleiket.

Költözködésre kényszerülhetnek a kassaiak is, a kilencezres Csermely-völgyi létesítményben ugyanis életveszélyesek a karéj lépcsői. Blažej Podolák, az MFK Košice klubelnöke kilátásba helyezte, hogy a kassaiak végül Nagymihályban lesznek kénytelenek lejátszani az EL-mérkőzéseiket, ha nem sikerül idejében rendbe tenni a stadiont. A munkálatokban a szurkolók is segédkeznek.

A trencséni AS létesítményére is ráférne egy komolyabb felújítás, bár a tavalyi EL-selejtezős részvétel miatt a székeket kicserélték, s más átalakítások is voltak a stadionban. Az idei EL-szereplést így valószínűleg semmi nem fogja gátolni. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?