A rimaszombati polgármester is kiakadt az eredményen

Rimaszombat |

<p>Cifruš István, Rimaszombat polgármestere és az MFK Rimavská Sobota klubelnöke azt latolgatja, érdemes-e csapatának az I. ligában maradnia.</p>

A sportvezető a hétvégi, Rimavská Sobota-Trenčín (1:3) mérkőzés után kelt ki magából, mivel Prešinský játékvezető egy vitatható tizenegyessel nagyban befolyásolta a mérkőzést.

„Meg kellett már szólalnom, mert még mindig ideges vagyok. A trencséniek elleni mérkőzés már a negyedik olyan meccs volt a tavasszal, amelyet tönkretettek a gyenge játékvezetők. Az embert nagyon feldühíti, ha negyedévente ötezer eurót fizet a labdarúgó-szövetség kasszájába a bíróknak, aztán rendre olyan játékvezetőket küldenek hozzánk, akik komolytalan hozzáállásukkal elrontják a meccset - nyilatkozta Cifruš a SITA hírügynökségnek. - Az ember gutaütést kap, miket csinálnak velünk a bírók… Azon gondolkozom, hogy kilépünk az I. ligából, és alacsonyabb osztályban folytatjuk, mert a pénzt jobb helyre is tudjuk tenni, mint a Szlovák Labdarúgó-szövetség… Rendkívül irritál, hogy sok játékvezető lekezelően viselkedik a sportvezetőkkel, akik pedig ezekben a nehéz időkben is próbálják életben tartani a klubokat. Bezzeg amikor a bíróknak kellene jól végezniük a munkájukat, a mi esetünkben a rimaszombati adófizető polgárok pénzén, akkor fáj az ember szeme, miket művelnek…“

A rimaszombati labdarúgásban azonban nem a játékvezetők, hanem a pénzhiány okozza a legnagyobb problémát. A város ugyan év elején létrehozott egy kft-t, abban a reményben, hogy több vállalkozó is csatlakozik, új szponzor azonban azóta sem akadt, így a klubot a városi költségvetésből kell fenntartani. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a kért 163 ezer euró (5 millió korona) helyett csak 83 ezer eurót (2,5 millió koronát) szavaztak meg a futballra, sőt, olyan javaslat is felmerült, hogy azonnal meg kell szüntetni a klubot.
Az egyesület sorsa valószínűleg a szezon után dől el, az már most biztosnak látszik, hogy több kulcsjátékos távozik a csapatból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?