A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának március 17-ei ajánlata

A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának március 17-ei ajánlata

<p>A Pátria rádióban március &nbsp;17-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor témája Jézus első tanítványainak az elhívása. Ezen kívül szó lesz Vargaeštók Dávid hadnagynak, református lelkipásztornak az új szolgálati helyére való beiktatásáról, valamint bemutatásra kerül a szilicei gyülekezet.&nbsp;</p>

 

Jézus elhívja első tanítványait. Hogy miként reagáltak erre az általa kiválasztott személyek, arról Csiba Zoltán komáromi beosztott lelkipásztor szól a hallgatókhoz. A hadnagyi rangot szerző Vargaeštók Dávid református lelkipásztor az idei évtől tábori lelkészként, valamint a Szlovák Köztársaság Fegyveres Testületei és Erői kötelékében működő Ökumenikus Lelkigondozói Szolgálat Központi Irodájának igazgatójaként folytatja szolgálatát. Hogy miért döntött így és mit jelent számára ez az új lehetőség,  az kiderül a vele készült beszélgetésből. A „Gyülekezeteink“ című rovatban  az abaúj-tornai egyházmegyében lévő szilicei gyülekezet kerül bemutatásra André János lelkipásztor segítségével. A műsorban ezen kívül  kiértékelésre kerül a bibliaismereti verseny is és elhangzanak a legújabb egyházi hírek is.   Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya A Világosság hangos ajánlója a http://refradio.eu/radio/sola/musorajanlo/mutat/735/ linken hallgatható meg.   A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola Rádió honlapján is  http://refradio.eu/radio/sola/ meghallgatható.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?