A nyugati válogatott tornagyőzelme

nyugati válogatott
Poprád |

Területi focitornát rendezett a Szlovák Labdarúgó-szövetség ifjúsági bizottsága. 

A Magas-Tátra idegenforgalmi központjában a négy kerületi futballszövetség (Pozsony, Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia) U14-es labdarúgóiból álló válogatottjai mérettették meg tudásukat. A seregszemlén erős mezőny gyűlt össze, a végső győztesek a nyugat-szlovákiai ifjú tehetségek lettek. Déli régiónkból a párkányi Psenák Rómeó, Dávid Bálint, Ďuráč Márió és Szekeres Viktor, a komáromi Vörös Róbert, Danis Dorián és Domján Márk, valamint az érsekújvári Sucháň Patrik, Sallai Tamás és Finda Jakub szerepelt a nyertes gárdában.

„Mindhárom párbajból győztesen kerültünk ki. A pozsonyi válogatott elleni nyitómeccsen a tapogatózó kezdés után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, a második félidőben pedig már tetszetősen és eredményesen játszottunk. A közép-szlovákiakkal szembeni akadályt könnyedén vettük, technikailag és gyorsaságban is felülmúltuk őket. 

A keletiek elleni viadalon tökéletesen felpörögtünk, látszott, hogy védenceim erőnlétileg is megfelelően fel voltak készülve, és úgy futballoztunk, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva” – tájékoztatott Adamovics Tamás, a tornagyőztes csapat edzője.

Azzal, hogy minden meccs után öt büntetőt rúgtak a csapatok, még színesebbé és érdekesebbé vált a torna. A szervezők a kiírási szabályban feltételként szabták, hogy az egyes alakulatok valamennyi kerettagjának legalább egy mérkőzésen kezdőemberként kell pályára lépnie és minimum hatvan percet le kell játszania a három összecsapás során. Tornatények a Hírkosárban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?