Alekszej Szmertyin (Oroszország) – A szerdai játéknap alapján könnyebb lett volna megnevezni azokat, akik csalódást okoztak – lásd például a portugál Figót, akik második meccsén sem mutatott semmit. A nap hősévé végül az orosz Alekszej Szmertyint választottuk.
A NAP JÁTÉKOSA
Alekszej Szmertyin (Oroszország) – A szerdai játéknap alapján könnyebb lett volna megnevezni azokat, akik csalódást okoztak – lásd például a portugál Figót, akik második meccsén sem mutatott semmit. A nap hősévé végül az orosz Alekszej Szmertyint választottuk. A szbornaja két meghatározó középhátvédje nélkül érkezett az Eb-re, Szmertyin azonban a két vereség dacára remekül helyettesítette Onopkót és Ignasevicset. Jóllehet eredeti posztja szerint középpályás, mindkét mérkőzésen határozott és dinamikus védőjátékot mutatott be.
1999-ben került a Lokomotiv Moszkvához, s még abban az évben KEK-elődöntőt játszott – az év végi szavazáson pedig az év játékosává választották Oroszországban. 2000-ben leigazolta a Girondins Bordeaux, ahol a kulcsembernek számított, tavaly nyáron pedig megvette őt a Chelsea, hogy azonnal kölcsönbe is adja a Portsmouth-nak. (g)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.