„A megvilágosodásra sosem fogsz rálelni tele hassal”

Ha valaki végigfutja Scott „mászóéletrajzát”, az egyik első szó, amivel értékelheti azt, az a „vizionárius”. A magashegyi mászás történetét jó értelemben mindig ezek a nyughatatlan, folyton az újat és a kihívást kereső, az ember határait feszegető víziók mozgatták. 

Karrierje legnagyobb teljesítményeinek spektruma 1965-től 2000-ig csaknem négy évtizedet fog közre. Mindebből kiemelkedik a Mount Everest (8848 m) délnyugati falának 1975-ös első megmászása, amelyet Dougal Hastonnal párban teljesített. Ez volt az első alkalom, hogy a Csomolungmára annak egyik falán keresztül jutottak fel, arról nem is beszélve, hogy technikailag nehéz és gigantikus sziklalabirintusról van szó. Teljesítményüket az is legendássá tette, hogy 8760 méter magasan bivakolni kényszerültek egy hóbarlangban. Sem azelőtt, sem azóta senki sem töltött el egy éjszakát ilyen magasan – ráadásul mindketten fagysérülések nélkül úszták meg a kalandot. Az azt követő években ugyancsak az elsők között mászta meg a Kancsendzönga (8586 m) északi gerincét, valamint az Everest szomszédságában levő hírhedt Nuptse (7861 m) északi falát, hogy csak még pár példát említsünk a döbbenetesen gazdag életrajzból. 

Azonban nem csak a magashegyeken tette le a névjegyét. Az ún. nagyfalmászás terén is maradandót alkotott. 1970-ben Peter Habelerrel karöltve a kaliforniai El Capitan 1000 méteres gránittömbjének Salathé nevű falát hódították meg első európai mászókként, majd két év múlva negyedmagával a kanadai Baffin-szigeteken található Mount Asgardon nyitott új útvonalat.

A 20. századi magashegyi hegymászás egyik legfontosabb váltásának minősült, amikor az alpinisták a 7-8000-es csúcsokon is bebizonyították: a Föld legmagasabb régióiban is lehetséges átültetni a gyakorlatba az ún. alpesi stílust. Ez azt jelenti, hogy a hegymászók az alaptábor és a csúcs között önerőből, a szükséges kellékeket – például sátrat, élelmet, technikai felszerelést – saját maguk cipelve mozognak. Másként fogalmazva: az alpesi mászás puritán, emberközeli s a körülményekhez képest „tiszta” stílus. Ehhez kell hozzátenni, hogy miután Reinhold Messner és Peter Habeler 1978-ban oxigénpalackok nélkül jutott fel a Mount Everestre, bebizonyosodott, hogy a mesterséges légzéssegítés mellőzésével is lehetséges megjárni a Föld legmagasabb pontját. Innentől kezdve a komoly himalájai teljesítmények egyik fokmérője, hogy oxigénes rásegítés nélkül történjenek. 

Doug Scott, Reinhold Messner és generációjuk még expedíciós stílusban ismerkedett meg a himalájai óriásokkal, hogy aztán saját indíttatásukból a 70-es évek végére az alpesi mászás addig nem ismert dimenzióit tárják fel a világ számára. 

A napokban számos sportoló hangsúlyozta, milyen döntő hatással volt rájuk a brit sportoló kisugárzása. Az amerikai Rock and Ice Magazine felidézi egy másik legendás brit, Chris Bonington szavait. Ő Doug Scottot „törzsfőnöknek” nevezte, aki a hegyeken „megállíthatatlan fizikai erőként” dacolt a széllel és a hóval. Bonington elmesélte, miután a Shivling (6543 m) megmászásának 11. napján elfogyott az élelmük, Scott mindössze annyit mondott: „A megvilágosodásra sosem fogsz rálelni tele hassal”. Majd elindult utat törni a mély hóban.

Scott mindezek mellett nem feledkezett meg azokról az emberekről sem, akikkel a Himalájában találkozott. Ő alapította a Community Action Nepal karitatív szervezetet, amely a gyakran szegénységben élő nepáli hegyi közösségeket segíti.