A legjobbak nélkül

<p>A két legerősebb játékos, Dominika Cibulková és Daniela Hantuchová nélkül utazik a szlovák női teniszválogatott Kanadába, ahol jövő hét végén a Fed-kupa Világcsoportjában való bentmaradásért játszik. Matej Lipták kapitány nehéz helyzetben van, Cibulková egyéni edzőjeként ugyanis két ellentétes oldalt képvisel.</p>

BŐD TITANILLA

A válogatottság szent – sok sportágtól eltekintve a teniszben ez nem teljesen igaz. A Fed-kupa-szereplésért nem járnak világranglista-pontok (ellentétben a Davis-kupával, ahol a férfiteniszezők már kivívták maguknak ezt a jogot), ezért a világ legjobb játékosai nem ritkán kihagyják a csapatverseny küzdelmeit.

A szlovák női válogatott eddig általában legerősebb összeállításában, Dominika Cibulkovával és Daniela Hantuchovával a soraiban lépett pályára, a Kanada elleni keretből azonban mindketten hiányoznak. Cibulková már hetekkel korábban jelezte, hogy nem tart a nemzeti csapattal, inkább egy Kuala Lumpur-i tornán vesz részt, Hantuchová távolmaradására csak kedden derült fény.

Matej Lipták kapitány így a Magdaléna Rybáriková, Jana Čepelová, Karolína Schmiedlová, Michaela Hončová kvartettet nevezte a hazai környezetben gyenge ellenfélnek semmiképpen sem nevezhető kanadaiak ellen, akik Eugenie Bouchard-t, Sharon Fichmant, Aleksandra Wozniakot és Gabriela Dabrowskit küldik csatába a Világcsoportban maradásért játszott mérkőzésen.

Lipták helyzete nem egyszerű – mivel ő Cibulková egyéni edzője, két ellentétes oldalt képvisel. A Fed-kupa-csapat kapitányaként az lenne az érdeke, hogy a legjobb játékosokat nevezze, Cibulková trénereként viszont védence egyéni érdekeit kell néznie.

„Nem érzem a szövetség támogatását” – jegyezte meg a tegnapi sajtótájékoztatón Lipták, Igor Moška, a szövetség főtitkára pedig azonnal reagált: „Lipták élvezi a szövetség bizalmát, de továbbra is hibás döntésnek tartom, hogy egy teniszező a Fed-kupa hetében inkább egy tornán játszik.”

Lipták hangsúlyozta, Cibulková számára most az az elsődleges, hogy év végén is a Top 10-ben legyen. „Először azt mérlegeltük, játsszon-e a Fed-kupában, vagy ne. Dominika mindig szívesen képviselte a hazáját, de a Fed-kupa testileg-lelkileg mindig olyan sokat kivett belőle, hogy utána két hétig használhatatlan volt. Amikor a top tízért harcolunk, akkor ez nagyon sokat jelenthet. Ezért döntöttünk úgy, hogy kihagyja a Fed-kupát. Arról, hogy indul a Kuala Lumpur-i tornán, csak később határoztunk” – magyarázta Lipták, hozzátéve, inkább az volt a csoda, hogy korábban majdnem mindig sikerült a legerősebb összeállítású csapatot pályára küldenie.

Daniela Hantuchová csak kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem fog játszani Kanadában. „Én már korábban ismertem a döntését – árulta el Lipták. – Az ő indokait is értem, a németek elleni meccs után megsérült, s egy hónapig nem játszhatott rendesen. Érthető, hogy nem kockáztat.”

Lipták most abban bízik, hogy a szlovák csapat a legnagyobb nevek nélkül is kiharcolja a bentmaradást. „Kiegyensúlyozott együttesünk van, ráadásul Janka Čepelová remek formában van, döntős volt Charlestonban. Hiszek benne, hogy nyerhetünk” – jelentette ki a kapitány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?