A labdakezelés kulcsfontosságú

BŐD TITANILLA

A szlovák válogatott az osztrákok mellett a svédekkel és a svájciakkal került egy csoportba. Mit gondol az ellenfelekről?

A svájciakkal tavaly játszott a szlovák gárda, s mindkétszer kikapott, tehát azt gondolom, a fiúk tudják, mire számíthatnak. A svédekről is csak jót hallottam. Egy barátom a Celticből kifejezetten a szlovák–svéd meccs kedvéért utazik el Zsolnára, mert mindkét válogatottat látni akarja. Nagyon nehéz meccs lesz. Ellenfeleinknél más színvonalon van az utánpótlásképzés, ezt a hátrányt azonban részben ellensúlyozzuk azzal, hogy itthon játszunk, a nézők mellettünk lesznek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a többi csapat kemény selejtezőcsoportokból jutott ki a kontinensviadalra, mi pedig házigazdaként nem játszottunk tétmeccseket. Hiába játszottunk barátságos mérkőzéseket erős ellenfelekkel is, az nem ugyanaz, hiányzik a nyomás, a tét súlya. Viszont bízom benne, hogy ez a generáció tud élni ezzel az egyedi lehetőséggel, s kiharcolja a világbajnoki részvételt.

Mekkora esélyt lát erre?

Elég nagyot. Szerintem ki fogjuk használni a hazai pálya előnyét, s legalább a harmadik helyet megszerezzük a csoportban. A vb-részvétel óriási siker lenne. Ehhez az kell, hogy a fiúk mindent kiadjanak magukból. A futballban és az életben is sokszor felborul a papírforma, nem egy esetben elszántsággal kompenzálni lehet a hiányosságokat.

Említette, hogy az ellenfeleknél más színvonalon van az utánpótlásképzés. Miben van a legnagyobb különbség?

Külföldön sokkal jobb feltételek mellett dolgozhatnak a fiatalokkal. A Celtic példáján is látom, hogy tíz év alatt milyen sokat fejlődött minden. Persze ehhez anyagilag is invesztálni kell az utánpótlás-nevelésbe. A franciák erre már húsz éve rájöttek, az angolok valamivel később, s nálunk is rá kell erre döbbenni.

Miben kellene fejlődnie a szlovákiai utánpótlás-nevelésnek?

Az a helyes irány, amit az ún. Coerver-módszer is mutat: ezer és ezer labdaérintés. Ismét csak a Celticet hozom fel példának: ott egy utánpótlásedző azt mondta nekem, náluk egy játékos húsz perc alatt 1400-szor ér labdához. Nálunk ugyanennyi idő alatt 500 labdaérintése van egy futballistának, s a hetek, hónapok, évek alatt a különbség a két játékos között óriásira nő! Nálunk is el kell terjednie annak a felfogásnak, hogy az edzéseken a gyerekeknek rengetegszer kell érinteniük a labdát, hosszabb szünetek, álldogálások nélkül. Ehhez természetesen felkészült edzőkre van szükség, akik a gyerekekkel két órán át minőségi munkát tudnak végezni. Csak a kemény munka vezethet eredményre. Az alapvető futballintelligenciát nem lehet megtanítani, de a labdakezelést igen, és erre nagy hangsúlyt kellene helyeznünk.

Mikor mutatkozhat meg ennek az eredménye?

A Barcelonában a holland iskola már húsz éve valami ilyesmire épült, és szerintem a jelenlegi kulcsemberek játékán ez meg is látszik. Egy Messi százévente egyszer születik, de a többiek a labdás gyakorlatoknak köszönhetően is lettek ilyen kiváló játékosok. A labdabiztonságuk sosem hagyja cserben őket. Ha mi is ezen az úton indulunk el, akkor ha nem nevelünk is világklasszisokat, de kinevelhetünk tisztességes ligás futballistákat, akik nem ijednek meg az egy az egy, vagy kettő a kettő elleni szituációktól, feltalálják magukat, képesek szép, a nézőknek tetsző akciókat vezetni, nem csak elrúgni a labdát valahova a vakvilágba.

Ön mindig híres volt a kiváló labdakezeléséről. Hogyan sajátította el ezt a technikát?

Milan Lešický irányítása alatt kezdtem futballozni Nyitrán, és a saját bőrömön tapasztaltam, milyen fontos, hogy az edző meg tudja mutatni a játékosainak az egyes trükköket, cseleket. Lešický a szlovák bajnokságban nem volt valami extra játékos, de kiváló volt a rúgótechnikája, remekül tudta beívelni a pontrúgásokat, bal lábbal is. Ezt tőle tanultam meg, ő megmutatta, hogyan kell, én pedig gyakoroltam és gyakoroltam. Ma mindenki azt hiszi rólam, hogy ballábas vagyok, pedig ez nem igaz. A sok edzésnek köszönhetően tudok egyformán jól rúgni jobbal és ballal is. Én 15-16 évesen kezdtem ezen keményen dolgozni, de a jelenlegi edzésmódszerek már a hat-hét éves gyerekek labdakezelésére összpontosítanak.

Mi a véleménye az akadémiák rendszeréről? Nálunk is szükség lenne bentlakásos intézményekre, ahol a gyerekek csak a futballnak és a tanulásnak élnének?

Szerintem ez nálunk már működik, csak mondjuk a kollégium nem a pálya mellett van, hanem egy kilométerre tőle. Angliában viszont egyáltalán nem kollégiumban laknak a fiatal focisták, hanem családoknál. Szerintem nem is ez a lényeges, hanem a konkrét munka, amit a gyerekek a pályán elvégeznek. A körítés nálunk is megvan, igaz, hogy szlovákiai viszonylatban, de azért működik, a gyerekek kollégiumban laknak, ott étkeznek, emellett iskolába járnak. De a pályán elvégzett munkának kell nagyon sokat javulnia, hogy a gyerekek jobban tudjanak bánni a labdával.

Mi a véleménye arról, ha egy játékos már tizenévesen elkerül külföldre? Jót tesz ez a fejlődésének, vagy inkább itthon kellene profi módon foglalkozni vele?

Ez egyénfüggő. Ha van egy olyan tehetségünk, akit az egész világ akar, s külföldön szuper futballista válhat belőle, akkor hagynunk kell elmenni. Természetesen ha mi is képesek lennénk belőle szuper focistát csinálni, akkor maradhatna, csak mi nem vagyunk képesek, mert nem összehasonlíthatóak a lehetőségeink. Hülyeség lenne olyanokat külföldre nyomni, akik nem elég tehetségesek, de ha valaki iránt érdeklődnek más országokból, akkor hiba lenne visszatartani.