A kassaiak hetedszer, vagy a nyitraiak először

<p>Tapasztalat és kitűnő védelem az egyik, határtalan lelkesedés és félelmetes emberelőnyök a másik oldalon. A kassaiak és a nyitraiak ma (17.00) megkezdik a hokiextraliga négy győztes meccsig tartó döntősorozatát.</p>

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

A tavalyi finalista kassaiak a szezon kezdetétől hangoztatják, hogy a döntő idén is minimális céljuk, ennek megfelelően a túrócszentmártoniak (4:0), majd a pöstyéniek (4:2) kiverése sem jelentett számukra különösebb gondot, és sorozatban hetedszer jutottak be a fináléba.

„Ha egy helyben állunk a jégen, akkor semmilyen taktika sem segít, erről már meggyőződhettünk a playoffban. Ha viszont az egész meccsen hajtottunk, akkor az eredmény is mindig olyan volt, amilyet szerettünk volna” – mondta a kassaiak centere, Tomáš Marcinko, aki az olimpián elszenvedett sérülése után csak az elődöntő hatodik meccsén tért vissza a jégre. Ez a nem túl bonyolult stratégia pedig azért is sikeres, mert a keletiek kapuját Rastislav Staňa őrzi, aki a rájátszás második körében minden statisztikai mutatóban a rivális kapusok fölé nőtt.

Az átlagos nézőszám is Kassán a legmagasabb – de a megszokotthoz képest az alig 4000-es szám kevésnek számít, a fagyos hangulatról nem is beszélve: a kassai fanklub tagjai előbb a csapatbuszra ragasztották ki mondanivalójukat („A drukkerekért játszatok, ne a lóvéért”), majd egy meccsen síri csönddel „buzdították” kedvenceiket...

Nyitrán ellenben szabályos hokiőrület alakult ki, a csapatnak a címvédő zólyomiakat (4:0) és a besztercebányaiakat (4:1) is sikerült legyőzniük. A klub történetének első döntős szereplésében Jozef Stümpel játszik kulcsszerepet, aki 41 évesen debütál a fináléban. „Sokáig az volt érvényes, hogy aki ott akar lenni a bajnoki címért folyó harcban, annak Kassán, a Slovanban vagy Trencsénben kell hokiznia. Ez végre megváltozott, de remélem, nem a döntős szereplés lesz a maximumunk” – jelentette ki a kanadai pontverseny éllovasa, aki Roman Tománekkel együtt szinte tarthatatlan emberelőnyös helyzetekben.

A góllövéssel azonban a kassaiak sem állnak hadilábon, a szakemberek így offenzív hokit várnak, s a statisztika szerint is van erre esély: a két csapat háromszor találkozott eddig egymással a playoffban, és a 15 mérkőzésen 6,6-os gólátlagot produkáltak. Más kérdés, hogy mindháromszor elég egyoldalú volt a küzdelem, a kassaiak 4:1-gyel léptek tovább valamennyi negyeddöntős párharcból.

A finálé valamennyi mérkőzését élőben közvetíti az STV2. (ot, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?