A jó gyerekekből nem valószínű, hogy sikeres sportoló lesz

A nagyközönség Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó mentális felkészítőjeként ismerte meg az ön nevét. Miben más Szilágyi, mint a többi vívó?

Áron borzasztó okos, céltudatos, szorgalmas, profi gondolkodású, nagyon jól tud a feladatra fókuszálni. Ezen tulajdonságok közül bármelyiknek a hiánya nagyon megnehezítené, hogy valaki sikeres sportkarriert fusson be. Persze ő is szorult ebben némi fejlesztésre, de nagyon jó alany.

Hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

2011-ben kezdődött. Én magam is párbajtőrvívok, és az akkori szövetségi kapitány, Kovács Tamás kért fel, hogy a szakmai és az orvosszakmai tapasztalataimat vegyítve dolgozzak a kardválogatottal. Ebből a kapcsolatból Áron maradt meg.

Mára már legendássá váltak az sms-váltásai Áronnal a londoni olimpia alatt. Hogyan alakult ki ez a kapcsolattartás?

Teljesen spontán módon. A külföldi versenyeinek többségén nem vettem részt, de érdekelt, hogy éppen mi van vele. Kialakult közöttünk egy kommunikáció, leírta, mi történt a páston, én pedig erre reagáltam. Ebből lett a legendás kapcsolat, amit akkor is tartottunk, ha Budapesten volt a versenye, és három méterre ültünk egymástól. A riói olimpián az sms-ezésre nem volt lehetőség, de azóta már volt olyan versenye Áronnak, ahol így kommunikáltunk.

A riói olimpia alatt hogyan tartották a kapcsolatot?

Londonban kint voltam az olimpián, ott személyes kapcsolatban voltunk a verseny előtt, Rió alatt pedig Skype-on keresztül beszélgettünk. Ugyanazt a rituálét hajtottuk végre Rióban is, mint Londonban, két nappal és egy nappal a verseny előtt is beszéltünk, de a verseny napján már nem. Áronnak nagyon fontos a kiszámíthatóság, hogy ha valami már egyszer bejött, azt megint próbáljuk meg ugyanúgy csinálni, én pedig alkalmazkodtam ehhez.

Áron megtörte a zászlóvivők átkát, ami már több mint fél évszázada sújtotta a magyar olimpikonokat. Arról is sokat hallhattunk az olimpia után, hogy ön tanácsolta neki, nézze vissza a megnyitónak azt a részét, ahogy kezében a magyar zászlóval bevezeti a küldöttséget a Maracana-stadionba.

Azt szerettem volna, ha ezzel egy kis adrenalin-kiáramlást okoz magának, és még inkább ráhangolja magát a versenyre.

Mennyire kell a mentális felkészítő munkájának sikerességéhez, hogy a sportoló átlagon felül intelligens és nyitott legyen?

Ha a sportoló szeretne mentálisan fejlődni, akkor a mentális fejlesztő ebben tud segíteni. De ez nem olyan, mint a fogorvos és a fogfájós beteg, vagy a sebész és a vakbélgyulladásos beteg viszonya. Ott anélkül is meggyógyul a beteg, hogy ezt akarná, de a mentális felkészítésben nagyon együtt kell működni. Nagy szerencsém volt Áronnal, mert ő ezt nagyon igényelte.

Tapasztalt olyat is, hogy valaki kimondottan elutasítja ezt a fajta segítséget?

Persze, és ezzel nincs is semmi baj. Ettől még lehet valaki sikeres. De azt látom, hogy a legsikeresebb sportolók mögött mindig egy egész stáb áll, és ennek mindig része egy pszichológus, mentális felkészítő, mentális coach.

Mekkora része van a sikerben a mentális felkészítésnek?

Képzeljük el ezt úgy, mint egy nagy tortát. Ebben benne van a sportoló, az edző, az erőnléti edző, a masszőr, a dietetikus, a gyógytornász és a mentális felkészítő. Ha bármelyik cikk hiányzik, az a torta már nem teljes. Hogy az a cikk egy fél torta vagy egy egészen keskeny szelet, nehéz megmondani, de anélkül nem teljes az egész.

Min múlik az, hogy egy sportoló az olimpián a maximumot hozza-e ki magából, vagy összeomlik a nyomás alatt?

Többek között azon, hogy fel van-e készítve mentálisan. Az olimpia nagyon különleges verseny. Egy vívó országos bajnokságon van száz néző, egy olimpián meg nyolcezer. Az a versenyző, aki nincs arra felkészítve, hogy ott majd egy tízszer tíz méteres kivetítőn jelenik meg az arca, összeomlik. Volt olyan sportoló Rióban, akit összenyomott az a hype, ami a játékokat körülveszi. Áronnak e tekintetben szerencséje volt, mert ő már Londonban ezt átélte.

A riói olimpia alatt ön hogyan élte meg Áron versenynapját?

Az időeltolódás miatt nekem este kezdődött, ami neki délután volt. Egész nap elég kellemetlen ürességet éreztem, vártam, hogy kezdődjön már, vívjon már… Most is futkos rajtam a hideg, ha visszagondolok rá. Egyetlen asszó előtt voltam nyugodt, a döntő előtt. Száz százalékra biztos voltam benne, hogy az amerikai Homert megveri. Homer jó vívó, világbajnoki ezüstérmes, de a bevonuláskor láttam a fején, azt sem tudja, hogy került oda. Áron agyonverte őt, ugyanolyan arányban nyert, mint az előző olimpia döntőjében az olasz Occhiuzzi ellen, 15:8-ra.

Azt mondják, megvédeni egy címet mindig nehezebb, mint először megnyerni. Ezt Áron esetében is így látta?

Igen, hiszen a győztest mindig mindenki meg akarja verni. A riói arany melósabb, mint a londoni volt, sokkal jobban kellett koncentrálnia. Nagyjából tudtuk, kikkel kerülhet össze, és ezekről az ellenfelekről beszélgettünk, ő elmondta a vívásszakmai részét, én pedig azt, mit látok bennük mentális szempontból, hogyan viselkednek bizonyos szituációkban.

Az, hogy van tapasztalata a pástról, bizonyára rengeteg pluszt tesz hozzá a munkához.

Igen, ez egy picit segít, de nemcsak vívókkal dolgozom, hanem úszókkal, futballistákkal, kézilabdázókkal, teniszezővel, és ezeket a sportokat nem mind űzöm. Viszont nagyon érdeklődöm irántuk, van egy labdarúgóedzői diplomám is. Soha nem akartam edző lenni, de érdekelt, ezért elvégeztem az MLSZ egyik alapfokú képzését. Ám az én szempontomból gyakorlatilag nincs különbség a sportágak között, ugyanúgy kell foglalkozni egy fogathajtóval, mint egy vívóval: van egy cél, és meg kell találni az ahhoz vezető optimális utat.

És abban van különbség, hogy valaki olimpiai esélyes, vagy a tisztes helytállás a célja?

Én már nem nagyon foglalkozom lelkes amatőrökkel, csak olyanokkal, akik Eb-n, vb-n, olimpián esélyesek.

Milyen mentális tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki eredményes sportoló legyen?

Nagyon sokrétű személyiség kell hozzá. Kell, hogy kellőképpen motiválható legyen a sportoló, kell tudnia tűrni a monotonitást. Fanatizálható kell, hogy legyen, az is kell, hogy valamennyire szorongjon, de a szorongása mobilizáló legyen. Kell, hogy jó önismerete legyen, hogy tudja, mire képes, ne legyenek irreális elvárásai. A klasszikus értelemben vett jó gyerekekből nem valószínű, hogy nagyon sikeres sportoló lesz. A vívás például a másik átveréséről szól. Nóra lányom elkezdett vívni, de nem volt alkalmas rá, annyira békés, kedves, ő nem akar a másikra rávágni, mert az fáj neki… Pedig ez erről szól. Oda kell verni, és nagyot kell odaverni, hogy kicsit „fájjon”, hogy legközelebb gondolja meg, támadást indít-e ellenem.

Pedig Áron is nagyon illedelmes gyereknek tűnik…

Igen, az is, de nem a páston. Benne is megvan a jó értelemben vett csibészség. Ha valakiből ez hiányzik, az nehezen fog eredményeket elérni a sportban.

Hány éves kortól érdemes a gyerekeknek elkezdeni foglalkozni mentális felkészüléssel?

Tizenkét éves kor alatt nincs értelme. Addig játsszon inkább a gyerek, minthogy pszichológushoz járjon.

Mennyire fogadják el a sportpszichológusok jelenlétét az edzők?

Ez változó. Van, aki kapásból elfogadja, van, aki soha nem fogadja el, és vannak, akiket hozzá kell szoktatni. Vannak edzők, akik azt hiszik, konkurencia vagyok nekik, őket rá kell ébreszteni arra, hogy én nem tudok egy edzést megtartani, ő viszont nem tud relaxációs gyakorlatokat tanítani a sportolónak. Bár van, aki azt hiszi, hogy tud.

Sok edző azt szokta mondani, az edzőnek pszichológusnak is kell lennie. Elképzelhetetlen, hogy ehhez valakinek tényleg van érzéke?

Lehet, hogy van érzéke hozzá, de vannak olyan mentális felkészítési technikák, amelyeket mi is tanulunk. Hogy ellazult állapotban hogyan lehet katarzisterápiát csinálni, azt az edző soha nem tanulta.

Az olimpiai sikerek azonban fokozatosan a sportpszichológusokat is behozták a köztudatba.

Nagyobb az elfogadottságunk, de még mindig nem elég. Nem is vagyunk nagyon sokan. Csak a Testnevelési Egyetem pszichológia szakán van sportpszichológusi képzés, de hogy egy sportoló kit választ maga mellé mentális felkészítőnek, az rajta múlik.

De ez egy kicsit a pszichológusi szakma ellen is szól, nem?

Értem, amit mond, de csak azt tudom hozzáfűzni, hogy mögöttem van sporttapasztalat, számos pszichológiai és pszichiátriai ismeret, egy összeszerkesztett sportpszichológiai könyv… Azzal együtt, hogy ez számomra másodállás, én egy nagy megyei kórház osztályvezető főorvosa vagyok. Ezért vannak nehéz helyzetben az engem alkalmazók, mert ha én egy szituációban nem érzem jól magam, ha nagyon fúr az edző, vagy a sportszervezet nem korrekt, azt mondhatom, nem csinálom tovább. Ez nekem nem a megélhetésem, hanem szerelem.

Szlovákiában még mindig gyakran hallani sportolóktól, edzőktől a büszke kijelentést: „Nekünk nincs szükségünk pszichológusra!” Ez Magyarországon is jellemző?

Néha mondják, de Märcz Tamás, a vízilabdázók új szövetségi kapitánya magához vett egy coachot, az úszókkal, teniszezőkkel is dolgozik rajtam kívül más is, tehát nagyon sok sportszervezet mellett már van mentális felkészítő. Speciel a férfi-labdarúgóválogatott mellett nincs, mert a szövetségi kapitánynak ez az elve.

A korábbi kapitányok alatt sem volt mentális felkészítő a futballválogatott mellett?

Nem nagyon. Még Pintér Attila kinevezése előtt tárgyalt velem a labdarúgó-szövetség, mert úgy volt, külföldi kapitány veszi át a csapatot, és akkor valószínűleg én lettem volna a mentális felkészítő.

Elő szokott fordulni, hogy sportesemények nézése közben arra gondol, hogy ha ennek vagy annak a versenyzőnek lenne mentális felkészítője, akkor sokkal jobb eredményeket érhetne el?

Rendszeresen látom, hogy ki milyen mentális hibákat vét a sport közben. Azt nem tudhatjuk, hogy van-e mentális felkészítője, de a hibák láthatóak. Rengeteg mentális hibát lehet elkövetni. Szokták mondani, hogy egy csapat még nem jött ki az öltözőből, vagy már bement az öltözőbe, ezt a futballválogatottunknál is gyakran láttuk. Vívóknál, teniszezőknél az szokott előfordulni, hogy nagy előny tudatában kicsit megnyugszanak, és belekerülnek egy olyan spirálba, amiből nagyon nehéz kimászni.

Van olyan sportoló, akire felnéz azért, ahogyan mentálisan kezeli a különféle helyzeteket?

Nagyon sok sportolóra felnézek. Áront mondanám elsőként, ő nagyon jól használja ezeket a dolgokat, de nagyon szeretem Novak Djokovics elszántságát, Nadal kényszereit, ahogy húzogatja a gatyáját meg a trikóját, szeretem Messit, ahogyan koncentrál a szabadrúgások előtt, és Cristiano Ronaldót is nagyon tisztelem azért, ahogyan összpontosít az egyes szituációkban.

Mi a helyzet Hosszú Katinkával? Az Iron Lady elképesztő erőt sugároz…

Nem tudom, hogy van-e Katinkának mentális felkészítője, majdnem biztos vagyok benne, hogy igen. Katinka vérprofi versenyző, egy vérprofi edzővel. Nagyon követendőnek tartom azt az edzésmódszerét, hogy ő versenyen edz. Míg a többi úszót elviszik a világ elől edzőtáborokba, addig Hosszú Katinkának minden eredménye nyilvános. Neki az olimpia is csak egy verseny volt a sok közül, míg mások három éven át ettől paráztak.