<p>Egyelőre nem tudni pontosan, mely csapatok búcsúznak biztosan az NB I-től nyáron. A Győrt biztosan alsóbb osztályba sorolják, miként a Pápát is, amely a 29. fordulóban elszenvedett veresége következtében matematikailag is kiesett.</p>
„A játékosok megtörtek, lélekben, akaratban”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14325376624382_65.jpg.webp?itok=WIWoWh8U)
KISS TIBOR NOÉ
„Egy csatárnak a lelke a legfontosabb, és hogyha azt rendbe tudja tenni, akkor rendben van.” Mindezt Tischler Patrik, a Puskás Akadémia csatára nyilatkozta az Újpest elleni mérkőzés után. Tischler lelke alighanem most forrong, a center ugyanis négy gólt lőtt a mérkőzésen, de ez sem volt elég, hiszen az Újpest ötig jutott: Puskás–UTE 4:5. Furcsa érzés lehet mesternégyest lőni – és kikapni. De voltak más furcsaságok is a találkozón, például az eredmény alakulása: 1:0, 1:2, 3:2, 3:3, 4:3, 4:5, vagyis egyszer fordított a Felcsút, kétszer az Újpest, s érkezett a menetrendszerű öngól is.
A meccs kicsit a vízilabdára emlékeztetett, a labda hol elcsúszott a focisták orra előtt, hol megállt a tócsákban. Ez nem véletlen: a lapok május elején írták meg, hogy a tavaly átadott stadion vízelvezető rendszere meghibásodott, s úgy tűnik, a hibát csak később javítják majd ki. A szezon utolsó felcsúti bajnokiját még követi egy nagy esemény, június 13-án az Omega lép fel a stadionban. A felújítás majd csak azután kezdődik.
Letargikus volt a hangulat Győrben is, ahol az idény végén minden bizonnyal távozó edző, Vasile Miriuta nemcsak a szurkolóknak, hanem az előzetesben ülő egykori tulajdonosnak, Tarsoly Csabának is köszönetet mondott. A klub utolsó hazai NB I-es mérkőzésén az ETO 3:0-ra verte a Pécset, s a lefújás után érzelmes búcsút vettek egymástól a nézők és a focisták. „Sose halunk meg” – énekelték a drukkerek a találkozó végén, majd „Miriuta Lacit” éltették. Egészen biztos, hogy hosszú évek óta ezen a mérkőzésen volt a legjobb hangulat Győrben focimeccsen. Kár, hogy az apropót az adja, hogy a csapat alsóbb osztályban folytatja. (Miként – licencproblémák miatt – várhatóan a most legyőzött, de Robert Jarni érkezése után a tavaszi szezonban kiváló szereplést produkáló Pécs is.)
Ez a búcsúk hétvégéje volt az NB I-ben, biztosan távozott az NB I-től a Pápa. A csapat hazai pályán kapott ki 4:0-ra a Pakstól, de ez már senkinek sem okozott meglepetést. „A játékosok megtörtek, lélekben, akaratban is, én is így vagyok ezzel” – mondta a találkozót követően a megbízott edző, Kovács László. A tréner elmondása szerint a Pápa az utolsó fordulóban még elutazik a Honvéd-pályára, azt azonban Kovács nem tudta megmondani, hogy a futballisták közül hányan szállnak majd fel a csapatbuszra. Reméljük, tizenegyen azért meglesznek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.