A görögök elleni meccs lehet, hogy nem is számít majd

<p>A magyar labdarúgó-váloga- tott számára továbbra is reális a közvetlen Eb-kvalifikáció, s akár még az is belefér, hogy ma (18.00) pontot veszít Görögországban. Hogyan juthatnak ki Dzsudzsákék Franciaországba?</p>

Mivel Románia csak döntetlenezett Bukarestben Finnországgal, Magyarország csoportmásodik is lehet, ha az utolsó fordulóban több pontot szerez, mint Románia. A románok a Feröer-szigeteken lépnek pályára, a magyarok pedig Görögországban, amely csak gyötrődik ebben a selejtezősorozatban, még nem nyert meccset, oda-vissza kikapott még a Feröer-szigetektől is. A görög sajtó értesülései szerint a csapatnak már nagyon elege van ebből a kvalifikációból, így a magyaroknak reális esélyük van győzni, akkor is, ha a görögök három pontjuk egyikét éppen egy budapesti gól nélküli döntetlenért szerezték.

Az is könnyen előfordulhat, hogy a görögök elleni mérkőzés egyáltalán nem is számít majd, mivel a csoportharmadikok rangsorába a hatodik helyezett elleni eredmények nem számítanak bele. Az tehát már eldőlt, hogy Magyarország 15 pontot szerzett ebben az összevetésben, a második helyen Ukrajna áll 13 ponttal. Ha az ukránok hétfő este legyőzik a spanyolokat, akkor megelőzik a magyar válogatottat. A jelenlegi csoportharmadikok közül még (valószínűtlen eseménysor után, amely magába foglalja azt is, hogy az A csoportban Kazahsztán helyett Lettország lesz az utolsó) már csak Törökország kerülhet a magyar válogatott elé. Kicsi az esély rá, de még az is előfordulhat, hogy valamelyik második helyezett csapat lecsúszik a harmadik helyre, így elméletileg Oroszország, Svájc, Norvégia és Wales is lehet még legjobb harmadik, de ezen forgatókönyvek beteljesüléséhez jellemzően az is kellene, hogy az esélyesek a csoportutolsóknál veszítsenek pontot, azután pedig győzzenek.

Bernd Storck a számolgatással egyelőre nem foglalkozik, s figyelmeztet, a görög válogatottat sem szabad leírni. „A neveket tekintve, a görög csapat a legerősebb a csoportban, elég megnézni, milyen klubokban játszanak, rendszeresen a BL-ben és az EL-ben szerepelnek. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük” – mondta a magyar kapitány. (

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?