A futballbíró is csak ember

Egressy Zoltán írja a Sóska, sültkrumpli című drámában, hogy a futballbíró kifut a pályára, s még semmit sem csinált, de már mindenki utálja. Miért lesz valakiből játékvezető?

Az valóban ritka, hogy egy gyerek reggel felébred, és felkiált: anyu, én futballbíró szeretnék lenni! Ez nem egy olyan hivatás. De ha valakinek van a családjában játékvezető, akkor előbb-utóbb megtapasztalja, hogy futballmeccsen bíráskodni nem is olyan szörnyű dolog. Ismerek példát arra is, hogy valaki látott egy „bűnrossz“ bírót, és úgy gondolta, ezt sokkal jobban is lehet csinálni, s ezért adta a fejét erre a pályára.

„A meccs vége felé éreztem, hogy le akarnak vadászni“ - ezt egy magyar játékvezető nyilatkozta áprilisban, akit a Csabrendek-Úrkút megyei első osztályú mérkőzés után olyan súlyosan bántalmaztak az elégedetlen drukkerek, hogy kórházba került. Nem fél egy bíró?

Vannak legendás sztorik arról, hogy a falusi meccsek után a pálya körül kergetik a játékvezetőket, s bár olykor tényleg előfordul ilyesmi, a valóság azért nem ennyire ijesztő. A szidalmakat pedig meg kell tanulni elviselni. Bennünket nem kedvel mindenki, ez van. Aki népszerűségre vágyik, az menjen el színésznek, s akkor minden előadás után megtapsolják.

Zsolt István egykori magyar játékvezetővel fordult elő az 1958as vébén, hogy miután kiállított egy nyugatnémet játékost, felháborodott hangú levelek sokaságát kapta, ilyen szöveggel: „Az egész Németország gyűlöli Önt!“ Elképzeli néha, hogy egy-egy ítélete után több tízmillió ember vitatja a döntését?

Mérkőzés közben sosem szabad ilyen dolgokra gondolnunk. Ha kiállítok egy játékost, akkor az érintett csapat szurkolói nyilván nem fognak túlzottan rajongani értem, s lehet, hogy a fél világ dühös lesz rám. Igazából azonban a szurkolónak nem a bíróra, hanem a szabályok ellen vétő futballistára kellene haragudnia.

Hogyan készül a futballbíró egy meccsre? Számba veszi, hogy milyen játékosokkal találkozik majd a pályán? Hogy ott lesz a megállás nélkül provokáló X, az alattomosan könyöklő Y és a műesésekre hajtó, szimuláns Z?

Ahogy az edzők készülnek az ellenfelekből, úgy készülnek a csapatokból a bírók is, csak mi nem annyira a várható taktikákra, hanem inkább a játékosok habitusára, magatartására helyezzük a hangsúlyt.

A játékvezető elsősorban pszichológus?

Mondhatjuk így is. Huszonkét játékos van a pályán, vagyis huszonkét különböző habitusú ember, akinek az átlagpulzusa 150160 körüli, mindegyik nyerni akar, felgyülemlik bennük a rengeteg feszültség, ráadásul a szurkolók is befolyásolják a hangulatot, s ezt a helyzetet nekünk kezelni kell, lehetőleg körültekintően és hibátlanul. Ezért volt fontos számunkra, hogy a világbajnokságra készülve például azt is gyakoroltuk, miként lehet nonverbális kommunikációval, testbeszéddel megoldani bizonyos szituációkat.

Tegyük fel, hogy közvetlenül a meccs előtt vagyunk, áll a kezdőkörben az aréna közepén, Kaká, Maicon és Robinho mellett, a lelátókon hatvanezer néző tombol, szólnak a vuvuzelák, mindenütt kamerák, éles fények, szemből fotósok vakui villannak - s ahogy ott áll, eszébe jut még valami más? Valami, ami nem a futballal kapcsolatos?

Mondjuk az, hogy a villanyszámla be van-e fizetve? Jó kérdés. Néha a meccs után magam is eltöprengek azon, hogy gondoltam-e másra. De egyszerűen képtelenség másra gondolni. Annyira összpontosítok, hogy néha azt sem tudom felidézni, milyen volt a tribün. Vége a meccsnek, és én nem tudom, hogyan nézett ki a stadion.

Egy bíró érzékeli azt, hogy éppen Lionel Messinek vagy Wayne Rooney-nak magyaráz a pályán? Vagy a játékvezetői optika eleve olyan, hogy nem arcokat, hanem csak mezszámokat lát futkosni maga körül?

A szabályokat mindenkinek egyformán be kell tartani, függetlenül attól, hogy hányszoros aranylabdás az illető. Nem szabad különbséget tennünk a játékosok között. Nem tekintünk másként egy-egy sztárra, fel sem merül, hogy például autogramot kérjünk tőlük.

A bíróktól kérnek autogramot?

Mostanában már előfordul. Főleg a világbajnokság óta. De nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ezentúl minden szurkoló imádni fog bennünket, az ítéleteinket pedig megtapsolják a meccseken. A szurkoló a saját csapata sikeréért szorít, és az első vitás helyzet után már garantáltan nem fogja őt érdekelni, hogy ez a bírói hármas vezette a vb-elődöntőt. Ez ezer százalék.

Mi a legnehezebb szituáció egy játékvezető számára?

A gólvonal felügyelete. Ezt láthattuk az idei vébén is az angol-német meccsen. A partjelzőnek a leshatáron kell helyezkednie, a leshatár pedig nagyon ritkán van a gólvonalon, vagyis objektíve fizikai képtelenség megmondani az adott pillanatban, hogy a labda hová is pattant.

Segítene a videóbíró?

Egyelőre senki sem tudja, hogy ez hogyan is működne. Ha most bevezetnék, lehet, hogy egy hónap múlva mindenki a fejét vakarná, hogy nem is ilyesmire gondolt.

Így viszont a futball hitelét ássa alá, ha az egész világ látja, hogy a labda fél méterrel a gólvonal mögé pattant, a bíró pedig nem adta meg a gólt.

Amíg emberek játsszák a futballt, és amíg emberek ítélik meg az egyes játékszituációkat, addig mindig lesz hiba. Ha a csatár hibázhat, ha a kapus hibázhat, ha az edző hibázhat, akkor a játékvezető miért nem hibázhat? A futballbíró is csak ember. Ráadásul a FIFA kimutatásai szerint a dél-afrikai vébén a játékvezetői döntések 96%-ban jók voltak. Ez nem rossz arány. Nullára nem lehet leredukálni a hibák számát. Milyen jó is volna, ha mindig mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, és soha nem történne baleset az utakon! Csakhogy előfordulnak balesetek, mint ahogy a játékvezetők is hibáznak néha. Az élet ilyen. Sajnos mi olyan speciális helyzetben vagyunk, hogy azt a hibát egyszerre akár több millió ember látja. Egy játékvezetőnek nagyon-nagyon rossz érzés az, amikor a tévéfelvétel megtekintése után belátja, hogy téves ítéletét hozott.

Játékvezetői szemmel milyen színvonalúnak tűnt a dél-afrikai világbajnokság?

Egy hónap alatt csak a labdarúgás körül forgott az emberek gondolata, s mindenki jól szórakozhatott. Természetesen azt nem lehet elvárni, hogy mind a 64 mérkőzés élvezetes és izgalmas legyen, s hogy mindegyiken sok gól szülessen. A mai foci már nem erről szól.

Miért nem?

Így alakult a taktika. Ma már nem az a cél, mint régen, hogy minél több gólt rúgjon egy csapat, hanem hogy minél kevesebbet kapjon.

A világbajnokságnak éppen a futball népszerűsítését kellene szolgálnia, de a gyerekek aligha rajonganak a gól nélküli, agyontaktikázott meccsekért. Nem rossz reklám ez a futballnak?

Ezt azért nem mondanám. Szerintem így is sok gyerek talált magának példaképet. De az tény, hogy a gólátlag egyre csökken.

A bochumi ügyészség 14 magyar bajnokit vizsgál bundagyanú miatt, az UEFA pedig két debreceni futballistát eltiltott… Hogyan lehetne megtisztítani a futballt?

Ahogy a mindennapi életben, úgy a futballban is akadnak tisztességtelen emberek, és amíg a meccsekre pénzért fogadni lehet, addig mindig lesz lehetőség a visszaélésekre. Sajnos.

A szurkolók kimennek a meccsre, megveszik a belépőt, végigszurkolják a kilencven percet, s egy idő után kiderül, hogy a játékosok részéről az egész csak „színház“ volt. Nem szomorú ez?

De, nagyon szomorú.