A frissesség fél győzelem

Zalaegerszeg. Szerdán kínos vereséget szenvedett Kispesten – a Magyar Kupa elődöntőjében – a tavasszal eddig remekül menetelő ZTE. A csapat egyik tagja sem nyújtott jó teljesítményt, és a kiesés után elbúcsúzhattak attól a nagy lehetőségtől, hogy hazai pályán, hazai közönségük előtt játsszák a kupa döntőjét.

Zalaegerszeg. Szerdán kínos vereséget szenvedett Kispesten – a Magyar Kupa elődöntőjében – a tavasszal eddig remekül menetelő ZTE. A csapat egyik tagja sem nyújtott jó teljesítményt, és a kiesés után elbúcsúzhattak attól a nagy lehetőségtől, hogy hazai pályán, hazai közönségük előtt játsszák a kupa döntőjét.

A Békéscsaba elleni bajnokin aztán sikerült valamit visszaszerezniük a renoméból, magabiztosan nyertek, nem utolsósorban Sebők József duplájának (és remek játékának) köszönhetően.

– Minden játékos önmagának, a csapatnak és a szurkolóknak is tartozott annyival, hogy megnyerjük ezt a meccset – mondta a lefújás után Sebők József. – Sikerült, de azért érezni lehetett rajtunk a szerdai kudarc nyomait. Nem akarok magyarázkodni, akkor valamennyi játékosunk nagyon gyengén produkált, én személy szerint is szégyellem magam azért a játékért. A mai mérkőzésen friss voltam, bár szerdán lettem volna ennyire friss...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?