A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) engedélyezheti egy harmadik átigazolási időszak bevezetését, keresve a rugalmas megoldási lehetőséget a koronavírus-járvány miatt jelenleg álló futballélet egyik kulcskérdésére.
A FIFA harmadik átigazolási időszakot engedélyezhet
A FIFA szabályalkotó testületének vezetője, James Kitching az ARD német televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, ez egy választható lehetőség lenne a szövetségek számára. A felvetést rugalmasan kezelnék, mindaddig, míg meg nem születik a döntés: kiterjesztik-e az összesen 16 hetes átigazolási időszakot, amelyből négy jut télre, míg 12 nyárra.
A FIFA a hét elején ajánlotta a játékosok szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbítását, egyúttal jelezte: engedélyezni fogja az átigazolási időszak eltolását.
A járvány terjedésével a világ legtöbb országában leállt a futball, és szünetelnek a nemzetközi sorozatok is, továbbá kontinenstornákat halasztottak el.
Az európai szövetség (UEFA) korábban közölte, hogy mindenképpen azt szeretné, ha a pályán elért eredményekkel lehetne lezárni a 2019/20-as idényt, még akkor is, ha esetleg augusztusig tartana.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.