A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) "rendkívül elégedett a bíráskodás színvonalával és a videobírós rendszer (VAR) sikeres alkalmazásával".
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) "rendkívül elégedett a bíráskodás színvonalával és a videobírós rendszer (VAR) sikeres alkalmazásával".
A FIFA médiaoldalán olvasható állásfoglalás kitér arra is, hogy a videobíráskodást a futballtársadalom "összességében pozitívan fogadta és elismeri az ebből adódó előnyöket". Jelzi ugyanakkor, hogy ezután is lesznek viták, illetve egyes esetek megítélésében megoszlanak majd a vélemények, ugyanakkor a nemzetközi szövetség nincs abban a helyzetben, hogy minden egyes kérdéses esetet kommentáljon.
A FIFA a világbajnokság előtt is hangsúlyozta, hogy az új rendszer alkalmazásával a botrányoknak szeretné elejét venni, az egyértelműen téves, mérkőzést befolyásoló ítéletek lehetőségét igyekszik kizárni.
A szövetség a közleményében jelzi, hogy a bíráskodást és a VAR működésével kapcsolatos tapasztalatokat a csoportmérkőzések után összegzi, és akkor nyílik majd lehetőség az újságírók számára arra, hogy feltegyék a kérdéseiket.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.