A DAC megtartaná formáját, a Spartak magára találna a kerületi derbin

krstovic

Szombaton 18 órakor a nagyszombati Spartak otthonában játszik kerületi rangadót a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Ligában.

A nagyszombatiak jelenleg hárompontos hátrányban vannak a DAC-hoz képest, így különösen fontos lenne számukra a győzelem a kerületi derbin. Jó előjel lehet számukra, hogy a tavalyi szezon négy mérkőzésén kétszer győztek, kétszer pedig döntetleneztek a csallóköziek ellen.

A nagyszombatiak a DAC-hoz hasonlóan két fronton harcoltak a szezon elején, de már ők is búcsúztak az Európa-konferencialigától a Raków elleni kettős vereség után. A bajnokság nem a legjobban indult számukra, de múlt héten a nagymihályiak elleni idegenbeli 4:0-al visszatértek a győztes útra. „Már nagy volt rajtunk a nyomás hazai pályán, ahol sorozatban négy bajnoki meccset játszottunk. Jót tett nekünk az idegenbeli meccs. A DAC ellen egyértelműen győzni akarunkˮ – fogalmazott lapunknak Iván Alex, a nagyszombatiak dunaszerdahelyi nevelésű támadója.

Győzni akar a Spartak

Az Anton Malatinský stadionban a szezon két legtámadóbb szellemű csapata lép pályára, hiszen az eddigi öt forduló alatt a Spartak 38-szor, a DAC pedig 36-szor próbálkozott kapura lövéssel – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Slovan 31 kísérletből is több gólt szerzett mindkettejüknél. Egy másik statisztika is arról tanúskodik, hogy jó mérkőzésnek ígérkezik a mai, hiszen a DAC a szezon eddigi legtöbbet passzoló csapata, a Trnava a listán harmadik.

Érkező és távozó

A DAC a héten egy érkezőt és egy távozót is bejelentett. Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a 22 éves Enisz Fazlagics – az északmacedón válogatott védekező középpályás egy évre kölcsönbe érkezett, de a klub opciós joggal rendelkezik a végleges megvásárlására. Fazlagics nemcsak a szlovák bajnokságot, hanem Adrián Guľát is nagyon jól ismeri, hiszen előbb Zsolnán, majd tavaly a Wisla Kraków csapatában is játszott a szlovák tréner irányítása alatt. Martin Rymarenko ellenben egyéves kölcsönjátékra Besztercebányára távozott Dunaszerdahelyről. A 23 éves támadó tavaly sikeres vendégjátékot produkált Rózsahegyen, de az új szezonban nagyon kevés lehetőséget kapott a bizonyításra a sárga-kékeknél. Nem lesz ott a csapattal Nagyszombatban a sérült Balic, Kalmár és Davis, de Guľának így is kellemes gondjai lesznek a keret mélységének köszönhetően, hiszen múlt héten többen még a cserepadra sem fértek oda.

A 18 órakor kezdődő találkozót a Voyo élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője Smolák lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?