A DAC legyőzte a nagyszombati éllovast!

DAC
Dunaszerdahely |

A csereember Bayo góljával nagyszerű 1:0-s győzelmet aratott a DAC a listavezető nagyszombatiak ellen a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulójában. A sárga-kékek közel három év után nyertek ismét a Spartak ellen a bajnokságban.
 

A mérkőzés előtt a klub egykori játékosa és jelenlegi utánpótlásedzője, Lépes György a Szlovák Futballszövetség ezüstplakettjét vehette át pályafutása elismeréseként.

A kezdőrúgást egy születésnapos, a 30. életévét pénteken betöltött Balogh Tibor végezte el.

A DAC kezdőcsapatából eltiltás miatt hiányzott Ljubicic, sérülés miatt pedig Šatka és Černák. A szokott védősor megbomlása miatt a DAC három/ötvédős rendszert alkalmazott, Cesar Blackmannel és Davisszel a széleken, és a Koštrna, Huk, Záhumenský trióval középen.
 

A DAC ebben az idényben még nem lőtt gólt a Spartaknak, de ez a 8. percben változhatott volna: Záhumenský átadása után Čmelík lőtt jó helyzetből, de a kapus és a védők valahogy tisztáztak. A vendégek első nagy helyzete a 32. percben jött: a lendületből érkező Ofosu kísérletét az utolsó pillanatban blokkolták. A 40. percben Pačinda éles szögből érkező lövése nem jelenthetett gondot a nagyszombati kapus számára.

A második félidőben kezdtek egyre inkább felfokozódni az indulatok. Lukáš Čmelíket két kemény belépő után le kellett cserélni, helyére az elefántcsontparti Bayo állt be. Nagyon hamar el is jött az ő ideje: a 60. percben két védő között/mellett is elvitte a labdát, és a kifutó kapus mellett okosan a hálóba lőtt - 1:0. Tombolt a MOL Aréna!
 

Nem sokkal később dühükben őrjöngtek a nézők, Civic a 16-oson belül buktatta Pačindát, de Glova játékvezető szerint semmi sem történt. Pačinda néhány perc elteltével szabadrúgásból csavart kevéssel a kapu mellé. A hangulat tovabbra is ideges volt, sok szabálytalansággal, reklamálással, de a hazaiak szívvel-lélekkel játszottak, nem csak őrizték az eredményt, hanem akciókat is vezettek. Bayonak is voltak villanásai, közvetlenül a lefújás előtt pedig a csereként beállt Vida lövését kellett védenie a Spartak kapusának.

A játékvezető Čmelík hosszas ápolása miatt nyolc percet hosszabbított. Az egész meccsen ideges Kalmár még összeszedett egy sárgát, s Macej védett egy óriásit egy fejesnél, Bayonak kimaradt egy ziccere, de az eredmény már nem változott. A hármas sípszó után igazi népünnepély kezdődött a stadionban, zúgott a "Szép volt, fiúk!", és Marco Rossi vezetőedzőt is éltette a tábor.

A DAC 2015 júliusa után nyert ismét a nagyszombatiak ellen a bajnokságban.
 

Érdekes

DAC- Trnava 1:0 (0:0)

Góllövők: Bayo (60.)

Sárga lap: Čmelík, Koštrna, Herc, Cesar Blackman, Kalmár, Macej, ill. Civic, M. Tóth, Pehlivan, Egho.

Játékvezető: Glova, 7236 néző.

DAC: Macej - Cesar Blackman, Koštrna, Huk, Záhumenský, Davis - Herc (74. Divkovic), Simon Pambou - Kalmár, Pačinda (88. Vida) - Čmelík (55. Bayo)

SPARTAK: Chudý - Kadlec, M. Tóth, Godál, Civic - Greššák - Sloboda, Pehlivan (70. Yilmaz), Csanturisvili, Ofosu (80. Brigant) - Š.Pekár (62. Egho).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?