A csoportkör kapujában a Spartak, Gašparík szerint a száz százaléknál is több kell

spartak

Az Európa-konferencialiga-csoportkörért száll harcba a Spartak Trnava labdarúgócsapata, amely szerdán (18.30) hazai pályán fogadja az ukrán Dnyipro együttesét a rájátszás első mérkőzésén.

A nagyszombatiak szeretnének a 2018/19-es szezon után ismét egy európai kupasorozat csoportkörében szerepelni. Öt évvel ezelőtt a Spartak az Olimpija Ljubljanát legyőzve jutott az Európa-liga főtáblájára, ahol végül hét pontot gyűjtött. Azóta viszont a rájátszásig sem sikerült eljutnia.

Ezúttal az a Dnyipro-1 állja a Spartak útját, amely az ukrán bajnokság múlt szezonjában ezüstérmet szerzett. A csapat ezzel idén a BL-selejtezőben indulhatott, ahol alulmaradt a Panathinaikosszal szemben, majd az EL-selejtezők során a Slavia Praha ellen búcsúztak. A hétvégén váratlanul 2:1-re kikaptak a bajnokságban az Obolon Kijevtől, és a kudarc Olekszandar Kuher vezetőedző állásába került.

„Fantasztikus a középpályássoruk. Van három kiváló játékosuk, mindannyian alacsony súlyponttal rendelkező, 160-170 centiméter közötti labdarúgók, akik remekül bánnak a labdával és rengeteget futnak. Ebből a szempontból erősebbek a Lech Poznannál is – mondta az ukrán ellenfélről Michal Gašparík, a nagyszombatiak vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. – Ami az erőviszonyokat illeti, nem mi vagyunk az esélyesek, és ezúttal a szerencse is kelleni fog. Talán a száz százaléknál is többet kell nyújtanunk a továbbjutáshoz.”

Martin Bukata, a Spartak védője is hasonlóképp vélekedik. „Néha nem is a tudáson van a hangsúly. A Lech ellen a szívünk és a szurkolóink vittek előre” – mondta.

Gašparík együttese a múlt héten 1:2-es hátrányból kezdte a visszavágót, de 3:1-es hazai győzelmével, nagyot küzdve kiejtette az esélyesebb Lech Poznant, a hétvégén pedig az addigi hibátlan zólyombrézóiakat fektette két vállra a Niké Ligában.

A nagyszombati mérkőzésre telt ház előtt kerül sor, kedden kevesebb mint ezer jegy várt gazdára. A találkozót az RTVS Šport élőben közvetíti, a játékvezető az albán Juxhin Xhaja lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?