Budapest. Tavaszi harmadik mérkőzésén sem kapott gólt a Ferencváros, amely két gól nélküli döntetlen után Pécsett 1:0-ra győzött. A Sopron 5 góllal küldte haza a Haladást, Újpesten nyert a Balaton FC, míg az MTK hazai pályán döntetlenezett a Videotonnal.
A bírót szidták a pécsiek
Ám amikor elkezdődött a 90 perc, már senki nem törődött az előzményekkel, elvégre megtelt a stadion, égtek a görögtüzek. Mindkét gárdán érződött, javítani szeretne eddigi tavaszi statisztikáján – szombatig sem a PMFC, sem a Fradi nem szerzett még gólt a bajnokságban –, ám az utolsó megmozdulásoknál rendre hiba csúszott a kivitelezésbe. Az idő előrehaladtával aztán egyre inkább a rengeteg szabálytalanság miatt maradtak el a lehetőségek. A hazaiak „vesztét“ is egy fault okozta, hiszen Lipcsei Péter bal oldali szabadrúgása után szerzett Kiss György révén vezetést az FTC. Alighogy megkezdődött a második felvonás, egyenlített a Pécs. Saskőy Szabolcs játékvezető azonban les címén, tévesen, törölte Koltai Tamás találatát. Több se kellett a hazaiaknak, akik „bekeményítettek”. Kár, hogy nem a futballban, hanem reklamálásban és durvaságban. A 60. perctől félő volt, hogy „levadásszák” egymást a játékosok; öt méterről vetődtek ellenfelük lábára, nem ritkán a véletlenen múlt, hogy a nagy meccsen nem történt nagy reccs. A hazai drukkerek is mind vehemensebben reklamáltak, Lipcseit kockacukor zápor és kóláspalack fogadta az egyik sarokrúgásnál. Kár érte, mert élvezetesen kezdődött a találkozó, és a hangulatra sem lehetett panasz.
A végjátékban a Pécs még felívelésekkel próbálkozott, mindhiába. A Ferencváros tehát Pintér Attila irányításával megszerezte első bajnoki gólját a tavasszal, Nagy Tamás együttese viszont továbbra is gólképtelen. Igaz, köszönhető ez nagyban Saskőynek, akit a lefújás után durván szapult a hazai tábor...
„Mellényúlt” a játékvezetői bizottság
Pécs. A játékvezetői bizottság igencsak „mellényúlt”, amikor Dubraviczky Attilát nevezte ki a találkozó bírájának. A mérkőzés előtt egy nappal derült ki ugyanis, hogy a nevezett illető (állítólag) unokaöccse a PMFC klubelnökének, Toller Lászlónak. ĺgy aztán Saskőy Szabolcs sípolt a meccsen. (ns)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.