A bírónak már van videója – de ez sem elég jó?

A videóbíróból korábban már kaphattunk némi ízelítőt, emlékezhetünk például, hogy a decemberi klubvilágbajnokságon Kassai Viktor a visszajátszások megtekintése után ítélt büntetőt a japán Kashima Antlers javára a kolumbiai Atlético Nacional elleni elődöntőn. A bíró kritikusai meg is jegyezték a játékvezetői szempontból valóban gyászosra sikerült Real Madrid–Bayern BL-negyeddöntő visszavágója után, hogy ideje lenne minden nagy sorozatban bevezetni a VAR-t, és akkor nem Kassai hibáin csámcsogott volna a világsajtó. Egy visszajátszás is kevés? Annyi nagy meccs dőlt el bírói hiba miatt, amikor a visszajátszásoknál már mindenki láthatta, hogy a labda a gólvonal mögé pattant, a csatár egyértelműen előrébb állt az indításnál, az ellenfél pedig komoly színészi teljesítmény után hozott össze büntetőt, hogy a VAR-tól a nagy többség azt várta, hogy olyan lesz, mint Anakin Skywalker a Csillagok háborújában, egyensúlyt hoz az erőbe. De ahogy a kiválasztott Jedi-lovag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – sőt, később ő lett a főgonosz, Darth Vader –, úgy a Konföderációs Kupa tapasztalatai alapján a videóbíró sem mondható egyértelmű sikertörténetnek. A visszanézést kérheti a játékvezető vagy a vele rádiós összeköttetésben lévő, a meccset monitorokkal körülbástyázva követő kollégája is, erre négy esetben van lehetőség: góloknál, büntetők, illetve kiállítások esetében, valamint akkor, ha a szabálytalanságot elkövető kilétét szeretnék kideríteni, például tumultuózus jelenetek után. A Németország–Kamerun meccsen egyébként az is kiderült, hogy néha a videóbíró is kevés, ugyanis Wilmar Roldan hiába nézte meg a visszajátszást a pálya szélén egy durvaság után, először a rossz játékost, Sebastien Sianit állította ki, majd a tiltakozást követően ismét megnézte a jelenetet, és végül helyesen Ernest Maboukát állította ki.   Látjuk, hogy nézi: de mit?  Az egyik legtöbbet kritizált tényező a videóbíróval kapcsolatban, hogy általában senki, sem a pályán lévők, sem a helyszínen, vagy a meccset a tévében, interneten követők sem tudják, milyen incidens miatt csekkolja épp a játékvezető a monitort. Jó példa erre a Portugália–Mexikó meccs. André Gomes kissé eltört lövésébe Nani szemfülesen belecsúsztatott, a labda a hálóban kötött ki, az összes portugál egy kupacban ünnepelt a kispadnál, majd a bíró jelezte, visszanézik az esetet. Aztán mutatta, hogy les miatt kifelé jár szabadrúgás, és valóban, nagyjából 20 másodperccel Nani fejese előtt a védők mögé visszaemelt labdánál tényleg elbambult néhány portugál, úgyhogy a technika itt jóvá tette a partjelző tévedését, és még a játékosok sem reklamáltak, pedig gyanítjuk, nem voltak képben, pontosan miért is vették el a gólt. A portugálok szövetségi kapitánya, Fernando Santos a meccs után elismerte, mindenki össze volt zavarodva az ominózus videóbírózásnál, úgyhogy ezen a téren lenne mit javítani, leginkább a bíró kommunikációján a csapatok irányába. Vitának mindig lesz helye  A Chile–Kamerun találkozón aztán kiderült, bizony hiába nézi vissza a vitatott esetet a pályán lévő bíró segítségére lévő három kollégája a monitorokon, még így is születhet vitás döntés. A chilei Eduardo Vargas egyvonalból indult az első félidő hosszabbításában szerzett gólja előtt, a szlovén Damir Skominának mégis azt súgták, hogy les volt, és a perdöntő lassításban behúzott vonalaknál végül az jött ki, hogy a csatár térde centikkel, de belógott. Más kérdés, hogy Chile így is nyert végül 2–0-ra, és Vargas végül visszakapott valamit a VAR-tól, mert 91. percben elsőre nem adták meg a gólját, de a videózás után mégis örülhetett. A VAR-t ellenzőknek ez is egy érvük a rendszer ellen, mármint hogy megöli a spontaneitást. A futballban az egyik legjobb élmény a gólok okozta mámor, ahogy a játékos szabadjára engedi a belőre kitörő érzelmeket, ezentúl viszont óhatatlanul is megfordul majd a fejében: mi van, ha a videósok kiszúrják, hogy fél perccel korábban történt valami stikli? A késleltetett orgazmus esete „Érzelmileg nem könnyű ezt kezelni, hiszen benned vannak a korábbi beidegződések, a labda a hálóban, a partjelző zászlaja nem emelkedik, te pedig elkezdesz ünnepelni. De most mégis elbizonytalanodsz, hogy vajon megadják-e gólt? Persze szem előtt kell tartanunk, hogy ez még csak egy kísérlet. És ha hosszú távon eléri a célját, vagyis igazságosabbá válik a játék, akkor mi is hozzászokunk majd a videóbíróval járó változásokhoz” – nyilatkozta Juan Antonio Pizzi, a chileiek szövetségi kapitánya, aki átélhette mindkét verziót is, amikor elvettek, és amikor megítéltek egy-egy gólt a csapatának. Ne felejtsük el, hogy a futballban sok esetben a szabály csak egy keretet ad a dolgoknak, és az adott pillanatban a játékvezető szubjektív döntésén múlik, mi lesz a kimenetel, gondoljunk csak a kezezésekre. A német–ausztrál meccsen például a sokadik visszajátszásból sem lehetett eldönteni, hogy Tomi Juric kézzel vagy mellel tette-e kapura a labdát a második ausztrál gólt megelőző szituációnál, mindenesetre a videóbírós elemzés után megadták a találatot.  Vita vagy igazság kell a népnek?  Érdekes módon a közösségi médiában a legnagyobb visszhangot kiváltó eset nem egy „gól vagy nem gól?” témakörhöz kapcsolódott, hanem ahhoz a balhéhoz, ami a Mexikó–Új-Zéland meccs hosszabbításában tört ki. Az egész egy mexikói mezhúzással kezdődött, majd az eset új-zélandi kárvallottja páros lábbal csúszott oda az egyik közép-amerikainak, amiből szép kis csetepaté lett, volt ott minden, lökdösődés, szájkarate, fejelések, ahogy kell. Ez persze önmagában még nem extra, hiszen bármelyik megyei meccsen előfordul hasonló dögivel, itt viszont majdnem 5 percet állt a játék, hogy aztán az legyen a vége, hogy a gambiai bíró kiosszon három darab sárgát. Miközben az sem lett volna erős, ha két-két játékost mindkét csapatból kiállít az agresszorok közül. Ez az incidens világított rá egy újabb nehézségre, arra, hogy a videózás megtöri a meccs lendületét, perceket állhat a játék, ami nézői szempontból nem kellemes, persze a mérleg serpenyőjében meg ott a másik tábor aduja, hogy az egész a hibák kiküszöbölését szolgálja. Valójában, ha jobban belegondolunk, általában éppen a hibák teszik ezt az egészet izgalmassá, lásd a cikk elején említett Real–Bayernt, ahol boldog-boldogtalan azt elemezte napokig, hogy hány Ronaldo-gól született lesről, és hogy járt-e a második sárga Vidalnak.  A romantika romjain Gondolhatnánk, hogy az újításnak a játékvezetők lesznek a nyertesei, hiszen, ha hibáznak is, van kontroll, meg lehet nézni újra a szituációt, és úgy folytatódhat a meccs, hogy – ideális esetben – jó ítélet születik. Ugyanakkor nem tesz túl jót akár egy bíró, akár egy asszisztens renoméjának, ha egy meccsen két-három esetben is felülbírálják a videózós kollégák.  Ha egy pályán született ítéletet megváltoztatnak fentről, akkor az esetet megnézi a játékvezető, és ő mondja ki a végső verdiktet, de a kollégáinak sokkal könnyebb dolguk van, ők négy különböző kameraállásból felvett visszajátszást is végigpörgethetnek, míg a spori lehet, hogy azt hitte, tökéletes pozícióban látta a szitut, mégis valami rejtve maradt előtte. Az biztos, hogy bár korábban mindenki megváltóként állította be a videóbírót, a megítélése korántsem egyértelmű. A döntéseket továbbra is emberek hozzák, úgyhogy viták ugyanúgy lesznek, de ahogy a chilei kapitány is mondta, fogjuk fel az egészet egy kísérletnek, rosszat biztos nem tesz a sportágnak, maximum csak a romantikájából veszít egy keveset, ha van még egyáltalán olyanja ennek a mai modern futballnak. Dajka Balázs