A Bayern és a PSG már nyolcaddöntős

Róma |

<p>A Paris Saint-Germain és a Bayern München egyaránt továbbjutott négyeséből a nyolcaddöntőbe, mivel mindkét csapat győzött kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.</p>

A német bajnok a Celtic Glasgow vendégeként nyert 2-1-ra, a PSG pedig hazai pályán az RSC Anderlechtet verte 5-0-ra többek között a francia Layvin Kurzawa mesterhármasával, így a csoport két favoritja már két körrel a zárás előtt biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

A Manchester United is közel került a továbbjutáshoz a vendég Benfica 2-0-s legyőzésével, de mivel a Basel hazai pályán 2-1-re kikapott a CSZKA Moszkvától, így az angolok matematikailag még nem jutottak a legjobb 16 közé.

Nem jött össze a továbbjutás az FC Barcelonának és a Juventusnak sem kedden, ugyanis előbbi gól nélküli döntetlent ért el az Olimpiakosz Pireusz otthonában, míg utóbbi 1-1-et játszott a Sporting Lisboa vendégeként.

A játéknap rangadója viszont nem hozott olyan izgalmas csatát, mint a harmadik fordulóban, ugyanis az AS Roma simán, 3-0-ra legyőzte a Chelsea-t, amely már az első percben hátrányba került. A két gárda két hete 3-3-as döntetlent játszott egymással. Ebben a csoportban nagy bajba került az Atlético Madrid, mivel másodjára sem tudta begyűjteni a három pontot az azeri Qarabaggal szemben.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

A csoport:
Manchester United (angol)-Benfica (portugál) 2-0 (1-0)
------------------------------------------------------
gól: Svilar (45., öngól), Blind (78., 11-esből)

FC Basel (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (1-0)
-------------------------------------------------
gól: Zuffi (32.), illetve Dzagojev (65.), Wernbloom (79.)
    A csoport állása: 1. Manchester United 12 pont, 2. FC Basel 6, 3. CSZKA Moszkva 6, 4. Benfica 0

B csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Bayern München (német) 1-2 (0-1)
------------------------------------------------------
gól: McGregor (74.), illetve Coman (22.), Martinez (77.)

Paris Saint-Germain (francia)-RSC Anderlecht (belga) 5-0 (2-0)
--------------------------------------------------------------
gól: Verratti (30.), Neymar (45+4.), Kurzawa (52., 72., 78.)
    A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 12 pont, 2. (és továbbjutott) Bayern München 9, 3. Celtic Glasgow 3, 4. Anderlecht 0

C csoport:
AS Roma (olasz)-Chelsea (angol) 3-0 (2-0)
-----------------------------------------
gól: El Shaarawy (1., 36.), Perotti (63.)

Atlético Madrid (spanyol)-Qarabag (azeri) 1-1 (0-1)
---------------------------------------------------
gól: Thomas (56.), illetve Michel (40.)
piros lap: Savic (88.), illetve Pedro Henrique (59.)
    A csoport állása: 1. AS Roma 8, 2. Chelsea 7 pont, 3. Atlético Madrid 3, 4. Qarabag 2
    
D csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-FC Barcelona (spanyol) 0-0
------------------------------------------------------

Sporting Lisboa (portugál)-Juventus (olasz) 1-1 (1-0)
-----------------------------------------------------
gól: Cesar (20.), illetve Higuain (79.)
    A csoport állása: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. Juventus 7, 3. Sporting Lisboa 4, 4. Olimpiakosz 1

A csoportok első két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, míg a harmadikok átkerülnek az Európa Liga kieséses szakaszába. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?