A bajnoki címért harcolnak az ímelyiek

ímelyi foci
Ímely |

A naszvadiak 2:1-es legyőzésével kezdte a tavaszi idényt a nyugat-szlovákiai IV. fociliga délkeleti csoportját toronymagasan vezető ímelyi csapat.
 

Nagy lendülettel vágtak neki a jelenlegi bajnokságnak az ímelyiek. Róbert Jež edzőt Milan Pavlovič váltotta a kispadon, és a játékoskeret is jelentős változáson esett át, Domasta, Pavliuk, Martin Kováč és Szobolevszkij személyében jó nevű labdarúgók érkeztek a kétezer lakosú település csapatába. Nem csoda hát, hogy az őszi idény legjobbjának bizonyultak a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. Nyolc ponttal előzték meg a második helyezett újlótiakat, és a vesztett pontok tekintetében tizenegy pontos fórjuk volt.

„Az előző években általában az első négy hely egyikén végeztünk, sajnos a sérülések sokasága szüntelenül végigkísért bennünket. Ősszel jó néhány fiatalnak is lehetőséget kínáltunk a bizonyításra, és az egykor az aranyosmarótiakat és a senicaiakat játékosként erősítő edzőnk új elemekkel kiegészítve végezte munkáját. Mndössze az udvardiaknak és a párkányiaknak sikerült bennünket két vállra fektetni, a nagysurányiak és a tavarnokiak ellen pedig döntetleneztünk, a többi összecsapás a mi sikerünkkel ért véget. Zsinórban tíz meccset megnyertünk, hét találkozón pedig érintetlen maradt Balogh Tamás kapuja” – tájékoztatott Bacigál Tamás labdarúgó, aki egyben a segédedzői feladatokat is ellátja.

Idén hét felkészülési meccset játszottak le, elsősorban III. ligás alakulatokkal, és egy pápai edzőtábort is beiktattak a programba a szakvezetők. Mindössze Igor Obert távozott tőlük, aki az érsekújvári FKM-be igazolt, régi-új játékosnak számít a hosszan tartó sérüléséből felépült Csontos Roger és Kender Roman, aki kétévnyi szünet után újra pályára lép.

„Nehéz tavasz vár ránk, az első négy mérkőzésből hármat idegenben vívunk meg. Felújítják pályánkat, korszerűsítik az öntözőberendezést és a gyepszőnyeget is kicserélik. Így a »hazai« megmérettetésekre Naszvadon kerül sor. Továbbra is attraktív, támadó focit akarunk játszani, és a végcél természetesen a bajnoki cím megszerzése”

– szögezte le Bacigál Tamás., akinek védencei a tavaszi első fordulóban épp a naszvadiakat győzték le 2:1-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?