Segítsük felnőni a gyermeket!

Ha természetesen beszélünk a gyerekhez, ha az ő érdeklődéséhez, kérdéseihez igazodó mondanivalónk határozza meg, hogy mikor használunk gyűjtőnevet, s mikor nem, mire a gyermek hároméves lesz, egész jól eligazodik az ismert tárgyak, dolgok fogalomrendszerében. „Szedtem virágot” – mesélte például Andi, majd fontosnak látta, hogy kiegészítse a mondatát: „csak pitypang volt“. Nagyon jól tudta, a pitypang egy a számtalan más virág között, hiszen szedett ő már pipacsot is, és sokszor megcsodálta a „kerti virágokat”, a tulipánokat, százszorszépet, orgonát és így tovább. Sokan úgy gondolják, felesleges a gyerekeket a részletekkel terhelni, ráérnek azokat később is megtanulni. Ebben a folyamatban valóban nem az a leglényegesebb, hogy a gyerek a virágokról vagy a madarakról, apja szerszámairól vagy az autókról tud-e részleteket. Fontos maga a folyamat, az az út, az a megismerési mód, ahogyan a gyermek eljut a részletek felfedezéséhez. Közben tanul meg látni, eközben tanul megfigyelni, s közben születik meg benne az igény a dolgok megismerése és az összefüggések felismerése iránt.

A leegyszerűsítés sokszor hamis tájékoztatást is eredményezhet. Az a felnőtt, aki pirosnak mondja a bordót, kéknek a lilát, soknak a kettőt vagy ráhagyja a gyerekre, hogy a toll „ceruza”, a karkötője „óra”, félrevezeti a gyereket, s ezzel hátráltatja, hogy a gyerek helyesen tanulja meg a színeket, felismerje a toll és a ceruza, az óra és a karkötő közti különbségeket.

Hozzásegíti a gyereket a valóság alapos megismeréséhez, az összefüggések felfedezéséhez, ha hagyjuk kedvére, hosszasan és visszatérően ismerkedni velük. Ilyenkor egyre több részletet fedez fel, egyre több tulajdonságát veszi észre a megfigyelt dolognak. A visszatérés teszi azt is lehetővé, hogy megállapítsa a változó és állandó tulajdonságokat, elkülönítse a lényegest a lényegtelen jegyektől.

A valódi megismerést akadályozzák, ha elhalmozzák a kisgyereket az ingerekkel, ha rázúdítják az új ismereteket. Ezért azt javasoljuk, hogy ne vezessék egyszerre végig az állatkertben a gyereket, többet lát, ha egy alkalommal legfeljebb egy-két állat előtt időznek. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat mi a kisgyerekre, a saját tempója szerinti ismerkedés vezeti leginkább az összefüggések felfedezésére.

A csecsemő és a kisgyermek számára mindennél fontosabb az anya elfogadó szeretete, az otthon biztonságot adó melege. Világszerte ismert, s ma már számtalanszor bebizonyított tapasztalat, az anyai gondoskodást, a személyes törődést nélkülöző gyerekek érzelmileg eltompulnak, alkalmatlanná válnak arra, hogy megtalálják helyüket a gyermek-, később pedig a felnőttközösségben, a társadalomban.

A gyermek még egyéves kora előtt megtanulja anyját megkülönböztetni a többi embertől. Megtanulja – erre tapasztalatai vezették rá –, hogy anyja válaszol a jelzéseire, ismeri, tudja, mire van szüksége, észreveszi és segít rajta, ha bajban van. Tőle kap, tőle várhat minden jót, ő vet véget a kellemetlen élményeknek. Ő is ismeri anyját, nem érik meglepetések, váratlan események; tudja mozdulatai, arcjátéka és hangja jelentését, megismeri a simogatásáról, hangszínéről. Tudja, hogy viselkedésével befolyásolhatja anyja viselkedését, hatni képes rá. Mindez együtt jelenti biztonságérzetét.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából