Zselízen hibásan írták ki az Esterházyak nevét

Zselíz
Zselíz |

Néhány napja új tájékoztató táblák jelentek meg Zselízen, amelyek a város nevezetességeire hívták fel a figyelmet. 

Az egyik a Szent György-templomhoz (Kostol Sv. Juraja), a másik az Eszterházy-kriptához (Hrobka rodu Eszterházyovcov) mutatta az utat. Ilyen nevű templomot azonban Zselízen hiába keresnénk, és az Eszterházy családnév után is hiába kutatnánk a krónikákban.

A zselízi kúria (később kastély) tulajdonosa ugyanis az Esterházy-család volt. A táblákat a napokban lecserélték. Az újonnan kihelyezett táblán a templom már Szent Jakab-templom néven, a kripta Esterházy-kriptaként szerepel. A helyiek figyelmét nem kerülte el egy újonnan kihelyezett helységnévtábla sem, amelyen a Tergenye felirat olvasható – Trhyňaként. „Tergenye önálló községként már nem létezik. A falut a hatvanas években egyesítették Kis- és Nagypeszekkel, ami 1986 és 1992 között közigazgatásilag Zselízhez tartozott. Nem értem, hogy most miért kapott helységnévtáblát” – mondta Pavel Polka zselízi képviselő, a helyi kulturális bizottság elnöke. A templommal és az Esterházy-család nevével kapcsolatos hibákra az elsők között hívta fel az illetékes hivatal figyelmét. „Mások talán apró elírásnak vélik, de nekünk fontos, hogy az Esterházyak nevét helyesen írjuk, úgy, ahogy a család is használta, amit egy 1822-ből származó okirat is bizonyít” – nyilatkozta Polka. A templom nevével kapcsolatos hibát nem kommentálta.
 

Zselíz

Oľga Prekopovától, Nyitra megye elnökének szóvivőjétől megtudtuk, hogy a megyei önkormányzat 466 tábla kihelyezését tervezi. Eddig 365 táblát szereltek fel. Az 515 ezer eurós beruházást a megye saját költségvetéséből fedezi. Egy tábla elkészítésének ára – nagyságtól függően, áfa nélkül – 154 és 2849 euró között van. „A táblák feliratát a kulturális minisztérium hagyta jóvá” – tette hozzá. A hibás táblákat a beszállító cég saját költségén távolította el és helyezte ki az újakat.

Érdekes

Kyrály!

2015-ben Királyhelmecen a Kassa Megyei Közútkezelő Vállalat (Správa ciest Košického samosprávneho kraja) és a Szlovák Útkezelő Vállalat (Slovenská správa ciest) „KYRÁLY HELMEC” és „KIRÁLY HELMEC” feliratú táblákat helyezett ki, a hibás feliratú táblákat egy turócszentmártoni cég készítette. A táblákat rövid időn belül eltávolították. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?