Zenés nyár Párkányban

PárkányA nyár folyamán szerdánként ingyenes koncertek, hétfőnként ingyenes filmvetítés várja az érdeklődőket a párkányi sétálóutcán.A júliusi koncertsorozat hazai és külföldi, amatőr és profi előadói között minden korosztály talál ízlésének megfelelőt.

Párkány

A nyár folyamán szerdánként ingyenes koncertek, hétfőnként ingyenes filmvetítés várja az érdeklődőket a párkányi sétálóutcán.

A júliusi koncertsorozat hazai és külföldi, amatőr és profi előadói között minden korosztály talál ízlésének megfelelőt. Tegnap Erox Martini, a szicíliai származású, Magyarországon élő énekes és a párkányi Easy Blues formáció koncertjét élvezhette a közönség. A zenés nyári programsorozat július 20-án 19 órakor a country- és folkzenét játszó Rebriňák együttes négyórás koncertjével folytatódik. Július 27-én 20 órától a magyar népzenét játszó párkányi Varjos és egy besztercebányai ruszin népzenei együttes, a Rusín Čendeš Orchestra lép színpadra. A 2003-ban alakult Varjos zenekar repertoárjában a felvidéki magyar népzene mellett erdélyi és magyarországi dallamok is szerepelnek. Kísérőzenekarként több tánccsoporttal együttműködnek, de önálló műsoraik is vannak. Jelentős szerepet vállaltak a párkányi táncházmozgalom szervezésében. Első albumuk 2013-ban jelent meg. A Rusín Čendeš Orchestra dalaiban szlovák, ruszin, roma és balkán népzenei elemek is felfedezhetők. Repertorájuk a klasszikus zene, a pop és a dzsessz elegye. Augusztus 3-án 20 órától a Polemic ad koncertet.

Hétfőnként 21.30-tól zenés filmeket vetítenek a sétálóutcán. Július 18-án Justin Bieber zenés életrajzi filmjét, július 25-én a Nine című musicalt nézhetik meg az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?