Párkány. A múlt héten csütörtöktől vasárnapig tartott a III. Párkányi Sörfesztivál.
Zene és folyékony kenyér
Párkány. A múlt héten csütörtöktől vasárnapig tartott a III. Párkányi Sörfesztivál. A négynapos rendezvényen többek közt fellépett a Romantic, Balázs Pali, a Mchaver és a Tekknő, a Bonbon és az R-port, valamint Anita, de a legnagyobb sikert Vörös Istvánnak, a volt Prognózis gitárosának szólóakkusztikus koncertje aratta, nem beszélve a párkányi Trapéz zenekar fergeteges szombat éjjeli fellépéséről. Az is bizonyára megtalálta a számítását, aki Somló Tamás tegnapi buliján vett részt. A párkányi Duna-parton a fesztivál ideje alatt esténként több ezer ember fordult meg a sörsátor környékén, de eddigi értesüléseink szerint rendbontásra és súlyosabb incidensre nem került sor. Többen „megmorogták” viszont a belépti díjat (ez száz korona volt naponta), valamint a sátor elégtelen szellőzésére is panaszkodtak. A sörárak – ahhoz képest, hogy sörfesztiválról volt szó – eléggé borsosak voltak: a tízes sörök 20, a tizenkettesek pedig 25-30 koronába kerültek. A fesztiválról a pénteki Párkány–Esztergomi Új Szóban olvashatnak részletesebb beszámolót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.