Érsekújvár. A községi vízgazdálkodásról, az iskolák kerületen belüli tervezett besorolásáról tárgyaltak szerdán az érsekújvári járásbeli települések polgármesterei.
Vízgazdálkodási gondok
Az ülésen néhány polgármester nemtetszését nyilvánította ki a vízművek hozzáállásával kapcsolatban. Úgy vélik, annak ellenére, hogy a lakosok terhére, sok helyütt a saját adóikból építették meg a vízvezeték-hálózatot, jelenleg köbméterenkénti átlagos hatkoronás vízdíj helyett a falvaknak körülbelül tizenöt korona fogyasztói díjat számláznak ki. Kotlik László, Nagykér polgármestere szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy a társaság halogatja a részvények településekre történő átírását. A Városok és Falvak Társulásának regionális munkaértekezletén szó volt az állami hivatalok átszervezéséről is.
Az újonnan létrehozott munka, szociális és családügyi hivatal érsekújvári központjával a társulás nevében Timoranský Gábor, Zsitvabesenyő polgármestere veszi fel a kapcsolatot. A jelenlévők megtudták, hogy a vonatkozó törvény értelmében minden egyes település – függetlenül attól, van-e alapiskolája vagy sem, illetve, hogy milyen nyelvű intézmények fenntartója – egy-egy adott körzetbe fog tartozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.