Viza centrum: objektív okok miatt csúsznak

Viza centrum: objektív okok miatt csúsznak

Objektív okok miatt csúszik az épülő Viza centrum szeptemberi átadása, a pincefödémet kell statikailag megerősíteniük – mindez a végső határidőt nem veszélyezteti.

Tájjellegű termékek bemutatója, turisztikai tájékoztató központ, regionális borkülönlegességek, élelmiszerek, piactér és a Fő utcát a Vadas előtti résszel összekötő, sétányszerű átjáró – ezt mind tartalmazza az épülő, új Viza centrum projektje, amelyet nyertes uniós pályázatból valósít meg a város önkormányzata. Az építkezéssel jól haladnak, viszont időközben kiderült, hogy a teljes átépítés és felújítás során a volt Lagúna mulató épülete alatti pincefödémet statikailag alaposan meg kell erősíteni, mert nagyon régi épületről van szó. Emiatt csúsznak a munkákkal és a költségvetést is módosítani kell, azaz többe kerül a kivitelezés. Kérdésünkre válaszolva Eugen Szabó polgármester úgy reagált, nem sokkal több a kiadás – kevesebb, mint húszezer euróba kerül a többletmunka.

A kivitelező épp objektív okok, azaz az épület alatti pincerendszer tetejének megerősítése miatt nem tudja időben, szeptemberre átadni az épületet, mert ezeket a többletmunkákat mindenképp el kell végezni. Tehát meg kell erősíteni a pincefödémet, statikailag stabilizálni kell, oszlopokkal alá kell támasztani. Szeptember végén tehát még nem tudjuk átvenni a kész centrumot, de jövőre, április végére, május elejére, tehát a turistaidény kezdetére mindenképp elkészül és használatba vehető“ – taglalta az Új Szónak Párkány polgármestere. Szabó hozzátette, bár mostanában az építőiparban a szállítási határidőkkel adódhatnak gondok, jövő tavaszra mindenképp szeretnék befejezni a központot. A telek hátsó részében alakítják ki a leendő új piacteret, itt húsz állandó stand lesz, a lépcsős rész pedig moduláris terület, operatív jelleggel, szükség szerint alakítható, berendezhető. Többfunkciós rész, még akár kisebb színpad is lehet ott – mondta a polgármester.

A TIK is itt kap helyet

A beruházás egy határon átnyúló, nemzetközi projekt része. A központra 860 ezer eurós támogatást nyert Párkány, öt százalékos önrésszel. Egy színvonalas, korszerű központot és közösségi teret képzeltek el, ahol nem csak a városba érkező fürdővendégek és turisták jutnak információkhoz, de tájjellegű, Párkányra és vonzáskörzetére jellemző élelmiszerek, borok, sajtok, egyéb termékek is kóstolhatóak és kaphatóak lesznek. Az udvar nyitott átjáróval köti majd össze a Fő utcát a Vadas fürdővel és központi buszmegálló környékével. A Párkány környéki borászokkal mindenképp számolnak, az épület utcafronti részében lesz az állandó termékbemutató részleg, vitrinekkel, hűtőkkel, állványokkal, tárolókkal és egyéb, szükséges berendezésekkel. Az épületbe költözik a jelenleg a korzón található turisztikai-információs iroda is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?