Vita az ünnepség körül

Rimaszombat. Vita van a rimaszombati március 15-i ünnepségek miatt a központi ünnepséget szervező MKP helyi szervezete és egy alternatív, információink szerint hivatalosan még be nem jelentett ünnepség szervezői között.

Tavaly Magyar Ellenállás feliratú trikót viselők is koszorúztakA szerző felvételeA rimaszombati megemlékezést bizonyos kettősség jellemzi néhány éve. Tartanak ugyanis egy, a városi Csemadok Alapszervezete, az önkormányzati képviselők és az MKP által szervezett hivatalos ünnepséget. Emellett a néhány éve szerveződött, körülbelül harminc-negyven tagot számláló, nép-nemzeti elveket valló csoportosulás, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a hasonló elveket valló civil szerveződések is ünnepséget szerveznek március idusán. A központi koszorúzás helyszíne 2004 óta a Tompa tér, ahol a Petőfi-szobor áll. A fentebb említett csoportosulás a Múzsák Háznak nevezett, a Fő térhez közeli kis utcában, Petőfi egykori szálláshelyénél gyülekeznek, a homlokzaton lévő emléktáblánál helyezik el koszorújukat. Információink szerint idén sem lesz ez máskép. A két fél közötti vita oka, hogy a rimaszombati eseményt beharangozó internetes portálról, a www.rima?szom?bat.eu honlapról egy névtelen hozzászóló azt írta, nem teljes és hibás, mivel nem szerepel rajta a HVIM által szervezett másik megemlékezés. A névtelenség mögé rejtőző hozzászóló véleményét azóta az összes reakcióval együtt törölték. Bár a központi rendezvény szervezői finoman jelezték, nem tartják kívánatosnak az Árpád-sávos zászlókkal, Magyar Ellenállás feliratú trikókban feszítők megjelenését, valószí?nű?leg ott lesznek a Petőfi szobornál is. Megtiltani senkinek nem lehet az ünneplést, ezt a központi rendezvény szervezői hangsúlyozták. Az azonban már másik kérdés, hogyan fog reagálni az általában félezres ünneplő közönség a csoportosulás megjelenésére. „A HVIM-et és az ahhoz közel álló csoportokat nem kértük fel semmilyen szervezésre. Minden, a Petőfi szobornál zajló eseményt a Csemadok alapszervezete és a helyi MKP szervez. Tiltakozom az ellen, hogy hogy a mi rendezvényünket a sajátjukként tüntessék fel bárhol is” – mondta el lapunknak Cerovský Gyula, a rimaszombati Csemadok alapszervezetének elnöke.

Egy kalap alá vehetik

A megosztottság Rimaszombatban is létező probléma, a gond az, hogy a város többségi szlovák lakossága egy kalap alá veheti, egyformán szélsőségesként kezelheti a békésen ünneplőket és a tüntetően „magyarkodókat”. Az MKP és a Csemadok által jegyzett központi ünnepséget hivatalosan bejelentett megmozdulásként kezeli a rendőrség, mintegy két óra hosszára a Tompa téren a forgalmat is korlátozzák. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?